Betörtek a híres angol focista házába, machetékkel támadtak a családjára

Vágólapra másolva!
Fényes nappal törtek be a Leicester City-ben játszó focista, Demarai Gray házába. Párja és a hathetes babájuk otthon volt. A rablók pénzt követeltek, miközben machetékkel fenyegették meg a 22 éves nőt.
Vágólapra másolva!

A fiatal nő sokkot kapott, amikor

egy reggel arra ébredt, hogy négy felfegyverzett férfi áll szobája küszöbén, miközben ő meztelenül fekszik az ágyban a kicsivel.

– mondta a bíróságon az angol bajnokság második helyén álló csapat játékosának barátnője, Emma Hickman.

- idézte fel a történteket.

A rablók 24 ezer fontot, átszámítva

több, mint 9 millió forintot találtak az egyik fiókban, emellett értékes ékszereket,

köztük Emma Rolex óráját is magukkal vitték.

– közölte az egyik rabló, aki a társaival együtt a Google térkép segítségével szerezte meg a focista családjának lakcímét.

– tette hozzá a nő.

A rablást rögzítette a lakás biztonsági kamerája. A felvétel alapján egy 34 éves férfit és a 18 éves fiát vádoltak meg rablással, emellett egy 19 éves férfi is az ügy gyanúsítottja lett -írta meg a Dailymail.