Földrengés Albániában: Tizennégyen meghaltak, sokan a romok alatt rekedtek

Albánia, földrengés
Durres, 2019. november 26. Túlélőket keresnek a romok között mentők Durresben 2019. november 26-án, miután 6,4-es erősségű földrengés volt Albánia nyugati részén. Legalább hat ember életét vesztette, több mint százötven megsebesült. MTI/EPA/Malton Dibra
Vágólapra másolva!
6,4-es földrengés rázta meg kedd hajnalban Albánia fővárosát és északnyugati részét. Eddig tizennégy halálos áldozatról szólnak a hírek; egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán. A sérültek száma meghaladhatja a 600-at is. A közösségi médiában több videó és fotó is megjelent összedőlt házakról.  
Vágólapra másolva!

Ogerta Manastirliu albániai egészségügyi miniszter korábban azt közölte, hogy

körülbelül 300 embert szállítottak eddig kórházba, s ez a szám vélhetően nőni fog.

Néhány órával korábban még 150-re becsülték a sérültek számát.

Azóta kiderült, hogy több mint hatszáz ember megsérült a katasztrófában.

Romok előtt tűzoltók Durresben Forrás: MTI/AP/Hektor Pustina

Koszovó, Görögország és Törökország is bejelentette, hogy mentőalakulatokat, tűzoltókat és orvosokat küld Albánia földrengés sújtotta térségébe.

Az Európai Unió szintén segítséget ajánlott fel Tiranának saját katasztrófaelhárítási rendszerén keresztül.

A Tiranai Magyar Nagykövetség közleményben jelezte:

nem tudnak magyar áldozatokról,

a fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérik.

A földrengés középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra, Thumana településnél volt, a környéken több helyről áramkimaradást jelentettek.

A várost felkereste Ilir Meta albániai elnök is, aki újságíróknak adott nyilatkozatában drámainak nevezte a helyzetet, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy a romok alatt rekedteket mielőbb kiszabadítsák.

Edi Rama albániai miniszterelnök Twitter-üzenetben megerősítette, hogy a földrengés komoly károkat okozott, s a mentési munkálatok teljes erővel folynak, valamint felszólította az embereket, őrizzék meg a nyugalmukat.

Túlélőket keresnek a romok között mentők Durresben Forrás: MTI/EPA/Malton Dibra

A védelmi minisztérium értesülései szerint

az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt.

A minisztérium szóvivője, Albana Qehajaj újságíróknak azt mondta, a mentésben katonák is részt vesznek. A hatóságok nem sokkal a földrengés után utórengésekről is hírt adtak, és felszólították az érintett területek lakosait, hogy lehetőleg maradjanak a szabad ég alatt.

A hajnali rengést követően a lakók kirohantak házaikból Tirane utcáira. A The Telegraph szerint többen is vannak, akik menekülés közben sérültek meg, és olyanok is, akik

a törmelékek miatt szenvedtek sérüléseket,

illetve nem tudtak kijönni az összedőlt épületekből.

A Twitteren néhány perc alatt több videó és fotó is megjelent, amelyek azt bizonyítják, hogy

több ház is összedőlt, társasházak fala repedt meg.

A közösségi médiát elárasztották a friss videók és fotók.

Egy helyi nő azt írta, arra ébredtek, hogy reng a hálószobájuk.

A rengést

a szomszédos országokban is érezhették:

az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is.

A védelmi minisztérium szóvivője szerint az anyagi károk jelentősek.

Albániában gyakoriak a földmozgások, a legutóbbit két hónapja, szeptember végén jelentették ugyanebből a térségből, akkor az 5,6-os rengés megrongált mintegy félezer házat.

Áder János is részvétét fejezte ki

Áder János államfő levélben fejezte ki résztévét Magyarország és a saját nevében a keddi, albániai földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek, valamint együttérzését a sérülteknek.

- szerepel az államfő Ilir Meta albán elnöknek küldött részvéttáviratában, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható.