A túlszaporodott romániai medvék miatt petíciót küldenek az EP-nek

Székelyföldi medvék, medvetámadások
Idén már 7 embert öltek meg a medvék Romániában (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlamenthez intéznek petíciót a túlszaporodott romániai medveállomány ügyében a leginkább érintett Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye vezetői. Ezt a négy megye elöljárói jelentették be a Sepsiszentgyörgyön tartott közös keddi sajtótájékoztatójukon, amelyről az Agerpres hírügynökség közölt tudósítást.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatón Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy az adatok a medvék túlszaporodását jelzik.

Tudomása szerint

hét ember halt meg idén medvetámadás következtében Romániában, és szinte már mindennaposak az országúti, vasúti medvegázolások és a gazdák által tett kárbejelentések.

Szinte minden héten elgázolnak egy-két medvét Romániában (illusztráció). Forrás: maszol.ro

A medvegázolások száma idén a négy megyében már elérte az ezret.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus szerint a romániai környezetvédelmi minisztériumnak jót tenne, ha Brüsszelből is intenék a beavatkozásra, hiszen Románia az EU-csatlakozáskor vállalta a medveállománya megőrzését.

Borboly szerint a jelenlegi rendszer, amelyben a minisztérium adhat engedélyt a veszélyes egyedek kilövésére vagy áthelyezésére, a nagy bürokrácia miatt nem működőképes.

A Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy vélte, hogy a rendszer akkor válna operatívvá, ha a helyi hatóságok kapnának jogosultságot a fellépésre.

Idén már 7 embert öltek meg a medvék Romániában (illusztráció). Forrás: Origo

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kétségbe vonta, hogy valósak lennének a medveállományra vonatkozó számok. Szerinte,

ha tízezer medve van Romániában, akkor az állomány nyolcvan százaléka a négy megyében él.

A politikus úgy vélte:, hogy ismét engedélyezni kell a populációszabályozás érdekében történő vadászatot, és emellett lehetőséget kell teremteni a veszélyes egyedek kilövésére. Ugyanakkor

gondoskodni kell a medvék által okozott anyagi károk gyors megtérítéséről is.

Alexandru Adrian Gabor, a Brassó megyei önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy a 2000-es évek eleje óta okoznak gondot Brassó városban és a megyében a medvék, de akárhányszor kérték a központi hatóságok segítségét a probléma megoldásához, Bukarest ezzel mindig adós maradt.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke megemlítette, hogy az általa vezetett megyében két embert öltek meg idén a medvék, és

Szováta fürdővárosban már nem mernek este kimenni az utcákra az emberek, mert nagy az esélye annak, hogy medvével találkoznak.

A politikus szerint a helyzet tarthatatlan, sürgős intézkedésekre van szükség.

A sajtótájékoztatóban az interneten keresztül bekapcsolódott Vincze Lóránd EP-képviselő is, aki a petíció brüsszeli képviseletét vállalta.

Romániában hivatalos adatok szerint 7 ezernél több medve élhet, de a megyei vezetők szerint ez alábecsült érték (ilusztráció). Forrás: Origo

Romániában azt követően szaporodott túl a medveállomány, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma.

A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.