Számszerű bevándorlási korlátot és politikai forradalmat ígér a Brexit Párt

Vágólapra másolva!
A bevándorlás számszerű korlátozását és politikai forradalom véghezvitelét ígéri pénteken ismertetett választási programjában a legradikálisabb EU-ellenes brit politikai erő, a Brexit Párt.
Vágólapra másolva!

A Brexit Párt 23 oldalas, Szerződés a néppel címet viselő programjában szerepel a brit parlament nem választott felső kamarája,

a Lordok Háza felszámolásának terve is.

A dokumentum szerint "tiszta brexitre" van szükség, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy

nem kell a brit kilépés után tervezett átmeneti időszak sem.

A jelenlegi tervek szerint, ha az Egyesült Királyság a brexit január 31-i határnapján rendezett módon, megállapodással lép ki az Európai Unióból, 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődik, amelynek időtartama alatt jórészt a jelenlegi szabályok maradnának érvényben az Európai Unióval fennálló kétoldalú viszonyrendszerben.

Nigel Farage, a Brexit Párt vezetője a választási programot bemutató sajtótájékoztatóján közölte:

a párt szerint évi 50 ezer főre kell korlátozni a bevándorlók számát.