Megkéselte fogyatékos lányát, majd öngyilkos akart lenni egy idős asszony

Vágólapra másolva!
Gyilkosság és fegyveres erőszak miatt vádat emeltek egy Missouriban élő nyugdíjas nő ellen, aki halálra szúrta lányát egy hotelban kedd este. Az asszony ezután megpróbált öngyilkos lenni, ám nem sikerült neki.
Vágólapra másolva!

A 78 éves Marjorie Theleman elvitte középkorú, fogyatékkal élő lányát egy hotelba, majd,

amikor felmentek a szobába, egy késsel leszúrta. Az asszony ezután öngyilkos akart lenni úgy, hogy egy nejlonzszatyorral próbálta megfojtani magát.

Másnap a hotelből riasztották a vendégeket délután fél 1-kor, hogy a két vendég nem hagyta el a szobát, és nem is látták őket.

Amikor azok a helyszínre értek,

holtan találták az 51 éves Sharon Thelemant, testén több késszúrással.

Anyja ekkor épp a műanyag szatyor alatt fuldoklott, félig elkábulva. Az asszonyt kórházba vitték, a rendőrök szerint várhatóan túléli az öngyilkossági kísérletet. Ha kiengedik a kórházból, börtönbe kerül, ahonnan 250.000 dollár óvadékért cserébe szabadulhat - írja a Foxnews.com.