Szijjártó Péter: A konfliktusok megoldásához őszinteségre és egymás iránti tiszteletre van szükség

SZIJJÁRTÓ Péter
New York, 2019. november 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar-Amerikai Columbus Magántőkealap bejelentésén New Yorkban 2019. november 19-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás
Vágólapra másolva!
A konfliktusok megoldásához arra van szükség, hogy az őszinteség és az egymás iránti tisztelet visszatérjen a nemzetközi párbeszédbe - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban, ahol az ENSZ leszerelésért, a demobilizációért és a reintegrációért felelős, ügynökségek közötti munkacsoportjának rendezvényén vett részt.
Vágólapra másolva!

A radikálisan változó világban elszaporodott konfliktusok rendezésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a

A miniszter hangsúlyozta, hogy

a legfőbb globális kihívásokat őszintén kell megvitatni egymás sarokba szorítása, szidalmazása és megbélyegzése nélkül, gátat szabva a hamis hírek terjesztésének.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy különösen a megbélyegzés és a hamis hírek terjesztése okozhat könnyen konfliktusokat, és kelthet feszültséget, ami káros és veszélyes helyzetekhez vezethet.
Mint mondta, fontos előfeltétele a megbékélési folyamatoknak, hogy

elismerjék az országok és nemzetek identitásukhoz, történelmi és kulturális, valamint vallási hagyományaik megőrzéséhez fűződő egyetemes jogait.

Amennyiben azonban megkérdőjelezik ezeket, a megbékélés folyamata lehetetlenné válhat - figyelmeztetett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

A megbékélési folyamatokat ugyanakkor elősegíti, ha

alapvető emberi jogként világszerte elismerik az emberek biztonságos és biztos megélhetéséhez való jogát saját hazájukban.

Ezért arra kell összpontosítani a nemzetközi erőfeszítéseket, hogy az embereket segítsük hazatérésükben megteremtve az ehhez szükséges körülményeket számukra - mutatott rá.

Magyarország különös hangsúlyt fektet az üldözött keresztény közösségek megsegítésére,

hogy ezek ne kényszerüljenek otthonaik elhagyására és hazájukban békés körülmények között élhessenek - jelentette ki.

Szót ejtett arról is, hogy Magyarország a világ minden tájékáról fogad diákokat, akik a magyar kormány teljes körű támogatását élvezik. Ennek célja - mint mondta - , hogy az eltérő kulturális, illetve vallási hátérrel rendelkező külföldi diákok egymással találkozhassanak, kölcsönös tisztelet alakuljon ki egymás iránt.

Hozzátette: ebben a szemeszterben 7440 külföldi diák tanul Magyarországon, jövőre pedig ez a szám 9500-ra fog emelkedni.