Felgyújtotta magát egy férfi Pozsony belvárosában - videó

2019.11.19. 16:43

A pozsonyi rendőrséget hétfő este riasztották azzal, hogy egy ismeretlen férfi felgyújtotta magát a Szlovák Nemzeti Felkelés téren. A Szlovák Rendőrség csak kedd este tette közzé a balesetről készült felvételt azzal, hogy megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlják.

Pozsony központjában, a térfigyelő kamera által rögzített felvételen az látszik, ahogy egy ember "égő fáklyaként" rohan a járőkelők között. Néhány másodperccel később a tűz kialszik, de az illető még tovább halad.  A húszonéves fiatalember ezután még bebotorkált a közeli bevásárlóközpontba, majd ott összeesett. Állítólag ezek után sem vesztette el az eszméletét, és pár perccel később is magánál volt, amikor kiérkeztek a rendőrök és a mentők.

Nekik azt mondta, hogy

saját magát gyújtotta fel, mert egy nő nem viszonozta az érzéseit.

A férfit kórházba szállították, a felsőtestének mintegy harmada megégett.