Az iráni biztonsági erők három tagját szúrták halálra Teherán közelében

Irán, tüntetés, biztonsági erők elleni merénylet
Vágólapra másolva!
Az iráni biztonsági erők három tagjával végeztek a drágulások ellen tüntetők Teherán közelében - jelentette a helyi média az iráni Forradalmi Gárda közleményére hivatkozva kedden. Az áldozatokat szúrófegyverrel ölték meg.
Vágólapra másolva!

A biztonsági erők egyik tagja, Morteza Ebráhími a Forradalmi Gárda tisztje volt, míg két társa, a 23 éves Madzsid Sejhi és a 33 éves Mosztafa Rezaj a gárda alá tartozó, önkénteseket tömörítő Baszidzs félkatonai alakulat tagja volt.

A Fársz és az ISNA iráni hírügynökség úgy tudja, hogy

a férfiak rajtaütés áldozatává váltak a fővárostól, Teherántól nyugatra.

Péntek este óta több iráni városban voltak tiltakozó megmozdulások, miután bejelentették, hogy emelik az üzemanyag árát. Hivatalos értesülések szerint eddig összesen öten haltak meg a zavargásokban, de a médiában további hat ember haláláról számoltak be.