Egyetlen ellenzéki képviselő sem jutott be a fehérorosz parlamentbe az előrehozott választáson

Aljakszandr Rihoravics Lukasenka
Vágólapra másolva!
Egyetlen ellenzéki képviselő sem jutott be a fehérorosz parlamentbe a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választáson, amelyen az ellenzék szerint tömeges csalások történtek.
Vágólapra másolva!

A választási bizottság honlapján hétfő reggel közzétett eredményekből ítélve kizárólag a volt szovjet köztársaságot 25 éve vezető Aljakszandr Lukasenko államfővel szövetséges pártok jelöltjei kerültek be a törvényhozásba.

A 2016-ban tartott parlamenti választáson húsz év óta először két ellenzéki jelöltet is megválasztottak, ezúttal azonban egyikük sem indulhatott. Mikalaj Sztatkevics ellenzéki vezető szerint

a választási eredmények már rég eldőltek, a hatóságok válogatták ki a megfelelőnek tartott képviselőjelölteket.

Fehéroroszországban választáson nem lehet hatalomváltást elérni - szögezte le Sztatkevics.

A részvételi arány 77 százalékos volt.

Ligyija Jermosina, a központi választási bizottság elnöke hétfő reggeli sajtótájékoztatóján arra helyezte a hangsúlyt, hogy milyen ismert emberek kerültek be a parlamentbe. Említette köztük Marija Vasziljevicset, a tavalyi országos szépségverseny győztesét és Lilija Ananics volt tájékoztatási minisztert.

Az ellenzék tömeges csalásokra panaszkodott.

Megfigyelők már a választás kezdete előtt világossá tették, hogy a választási kampányra vonatkozó korlátozások és a média feletti állami ellenőrzés eleve kizárja igazságos választások megtartását. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) több mint 400 megfigyelőt küldött az eseményre. A három évvel ezelőtti parlamenti választás után

az EBESZ számos szabálytalanságot állapított meg, és átláthatatlannak találta a voksolás menetét.

Fehéroroszországban a teljes hatalom Aljakszandr Lukasenka kezében van. Az államfő szavazata leadásakor bejelentette, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson.

- mondta. A 65 éves politikus ötödik megbízatása jár le 2020-ban.

Fehéroroszország hagyományosan az Oroszországgal szoros összefonódást hirdető politikai irányvonalat követi. Minszk és Moszkva 1999-ben uniós szerződést is kötött a politikai és gazdasági integráció elmélyítéséről. Az utóbbi években azonban Lukasenka igyekezett rendezni országa kapcsolatait az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is.

A fehérorosz elnök 2016 óta először tett hivatalos látogatást idén november 12-én egy európai uniós tagállamban, Ausztriában, miután megszüntették az országával szemben elrendelt szankciókat.