Magyar állami támogatással épült óvodákat adtak át vasárnap Székelyföldön

Vágólapra másolva!
A magyar állam támogatásával épült bölcsődét és óvodát adtak át vasárnap a Székelyföld keleti peremén fekvő Balánbányán és a nyugati peremvidékén fekvő Backamadarason is.
Vágólapra másolva!

Mindkét helyszínen Zakariás Attila Ybl Miklós-díjas építész tervezte és a református egyház építtette a létesítményt. Az ünnepségeken az Erdélyi Református Egyházkerületet (EREK) Kató Béla püspök, a magyar kormányt pedig Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért is felelős miniszteri biztos képviselte.

Grezsa István a második avatóünnepség után azt mondta, nagyon különböző helyzetben lévő közösség számára épült a két óvoda.

Balánbányán, a kommunista rendszerben felépített, majd sorsára hagyott Hargita megyei bányászvárosban egy kisebbségben levő helyi magyar közösséget szolgál az óvoda és bölcsőde, amely a városka legkorszerűbb intézménye. A bölcsőde és a két csoportos óvoda 36 gyerek számára biztosít ellátást.

A beruházás 200 millió forintba került.

A 6115 lakosú Balánbányán a lakosok 36 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

A Nyárád-menti Backamadarason tízfős bölcsődét és negyven gyerek befogadására alkalmas kétcsoportos óvoda épületét avatták a református egyház telkén. Az óvoda várhatóan januárban nyitja meg kapuját. Az itt avatott intézmény egy nagyobb színmagyar régió gyerekeit látja majd el, hiszen bölcsődei szolgáltatás a szomszédos településeken sincsen.

Ennek felépítése 320 millió forintba került, az összeget a magyar állam biztosította.

A Marosvásárhelytől keletre fekvő Backamadarason és a községhez tartozó falvakban közel kétezren élnek. A 2011-es népszámláláson a lakosság 80 százaléka magyarnak, 11 százaléka cigánynak, 5 százaléka pedig románnak vallotta magát.

- mondta Grezsa István. Mindkét helyszínen megemlítette beszédében, hogy a hazafiság és a magyarkodás közötti különbséget a munka és a teljesítmény jelenti.

A miniszteri biztos az MTI kérdésére elmondta: Erdélyben 56 teljesen új óvoda épül a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, amelyek közül eddig csak néhányat adtak át. A következő hetekben azonban újabb óvodaátadók várhatók.