Betiltanának egy több száz éves brit nemzeti éneket, mert állítólag nem politikailag korrekt

Vágólapra másolva!
Érdekes szóváltásnak lehettek szemtanúi a Good Morning Britain nézői, amikor arról ment a vita, hogy betiltsanak-e egy több évszázados múlttal rendelkező hazafias brit dalt annak állítólagos sértő szövege miatt. Írja a V4NA Nemzetközi Hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Újra megosztó kérdés volt terítéken a Good Morning Britain műsorában, ezúttal azonban nem a pingvinekről és a gendersemlegességről volt szó, hanem egy több évszázados múltra visszatekintő hazafias dalról. Néhány nappal ezelőtt ugyanis az jutott az eszébe Lily Allen énekesnőnek, hogy a nemzedékek óta énekelt Rule, Britannia! szövege sértő, így a vita most azon ment a reggeli műsorban, hogy vajon be kellene-e tiltani azt.

A Good Morning Britain egyik vendége Joanna Jarjue színésznő volt, aki Lily Allen álláspontját osztotta és amellett érvelt, hogy szerinte bizony be kellene tiltani a patrióta dalt, mert abban a rabszolgaságról énekelnek. A dal szövege, James Thompson verse az 1700-as években íródott, amikor Nagy-Britannia erőteljesen kivette a részét a rabszolgaságból, mondta Joanna, ezért a benne szereplő mondatok, miszerint a britek soha nem lesznek rabszolgák, nem állja meg a helyét így 2019-ben.

Piers Morgan műsorvezető azonban nem értett egyet Joannával a dal jövőjét illetően, szerinte az a nemzet egyik legjobb patrióta dala és arra emlékezteti az embereket, milyen nagy nemzet is ők valójában. A cseppet sem szégyenlős Morgan azt a kérdést is feltette Joannának, ő betiltaná-e teljesen a dalt, mire a lány azt válaszolta igen – az emberek maximum otthon énekelhetnék a generációk óta jelen lévő szerzeményt.

De nem kímélte a fiatal Joannát a másik vendég, Toby Young újságíró sem, aki azt firtatta nála, ha már ezzel a dallal kezdi, akkor a végén betiltaná a brit nemzeti himnuszt is? Erre azonban Joannának már az volt a válasza, hogy a himnusszal semmi baja nincsen, sőt az egy jó példa a valóban hazafias dalokra.