Szijjártó Péter: Soha nem voltak még ilyen erősek a magyar-szerb kapcsolatok

SZIJJÁRTÓ Péter, Goran Knezevic
A Magyar Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett Goran Knezevic szerb gazdasági miniszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az elismerés átadója a Szerb-Magyar Gazdasági Vegyes Bizottság tizedik ülése utáni sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. november 13-án.
Vágólapra másolva!
Soha nem voltak még ilyen erősek, szorosak a magyar-szerb politikai és gazdasági, kereskedelmi és beruházási kapcsolatok - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság tizedik ülését követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az MTI tudósítása szerint Szijjártó Péter elmondta, hogy a két ország közötti kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly mintegy 2,5 milliárd eurót ért el. Majd kiemelte, hogy

Szerbia Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere és a két ország baráti kapcsolatának alapja a kölcsönös tisztelet.

Goran Knezevic, a Szerb Köztársaság gazdasági minisztere részletezte, hogy Magyarország Szerbia hatodik legfontosabb külkereskedelmi partnere, és

Magyarország a 13. legjelentősebb befektető Szerbiában.

A sajtótájékoztatót követően Szijjártó Péter a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Goran Knezevicet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Goran Knezevic szerb gazdasági miniszter kezet fog, miután aláírták a Szerb-Magyar Gazdasági Vegyes Bizottság tízedik ülésének jegyzőkönyvét a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. november 13-án. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Szerbiában

két fontos ágazatban is magyar vállalatok szerezték meg a második legjelentősebb helyet.

A Mol 110 millió eurónál is több befektetést hajtott végre Szerbiában, 62 benzinkúttal rendelkezik és az üzemanyag-kereskedelmi piac második legnagyobb szereplője Szerbiában, ráadásul a vállalat nemrégiben adta át az új karlócai tárolóját. Az OTP Bank a szerb bankpiac második legnagyobb szereplőjévé lépett előre, miután egy vajdasági bank megvétele után a Societe Generale szerbiai leánycégét is megvásárolta - mondta Szijjártó Péter.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében

46 milliárd forint támogatást biztosított a magyar kormány a vajdasági magyar gazdálkodóknak és vállalkozóknak, 12 591 pályázatot támogattak, ennek révén 86 milliárd forint beruházás jött létre a Vajdaságban.

Az Exim 110 millió eurós keretet nyitott a kétoldalú vállalkozói együttműködés finanszírozására, a 110 millió euróból 50 millió eurót már lekötöttek a Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztésére - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter a legutóbbi intézkedések között említette, hogy

Röszkén sor kerül a határátkelők technológiai megújítására, és tervezik a hercegszántói határátkelőt alkalmassá tételét a teherforgalom lebonyolítására.

A két ország belügyminiszterének döntése alapján az ünnepi időszakra, december 15. és január 15. között a szisztematikus schengeni ellenőrzést a déli határátkelőknél felfüggesztik, ehelyett erre az időszakra szúrópróbaszerű ellenőrzést vezetnek be.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar kormány emellett 10 milliárd forintos támogatási keretet nyitott azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek Dél-Szerbiában hajtanak végre beruházásokat. Jelezte: még az idén aláírják a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítására vonatkozó szerződést. Azt is elmondta,

Magyarország megkapta az engedélyt, hogy ismét beinduljon a sertéspestis miatt korábban felfüggesztett sertésexport Szerbiába, néhány technikai kérdést egyeztetnek még.

Szerbia az egyetlen olyan déli szomszéd ország, amely megvalósította azokat a technikai fejlesztéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy Magyarország a szükséges gázmennyiséget délről is be tudja szerezni. Szerbiában 400 kilométernyi gázvezetékre van szükség ahhoz, hogy a Török Áramlat nevű gázvezetékből Magyarország 2021-től gázt tudjon venni, ennek felét a szerbek már megépítették tette hozzá Szijjártó Péter.

Megjegyezte, hogy a migrációval kapcsolatos feladatok miatt

15 magyar rendőr segít szerb kollégáiknak a határőrizeti feladatok ellátásában.

Kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia uniós csatlakozási folyamatát, Szerbia unióhoz való csatlakozása nemcsak a két ország, hanem egész Európa érdeke.