A marokkói drog elosztóközpontja lett Spanyolország

kokain, drog, drogcsempészet, spanyolország
Barcelona, 2018. január 18. A spanyol rendőrség által közreadott felvétel lefoglalt kokaint tartalmazó csomagokról egyéb tiltott szerek mellett Barcelonában 2018. január 17-én. A 745 kilogramm, ananászszállítmány közé rejtett kábítószert Lisszabon kikötőjében kobozta el a rendőrség egy portugál kollégáikkal közös akcióban, amely során kilenc gyanúsítottat őzizebe vettek, és több, Madridhoz közeli droglaboron rajtaütöttek. (MTI/EPA/Spanyol rendőrség)
Vágólapra másolva!
Végtelen háborút folytatnak a drogcsempész- és kábítószer-kereskedő hálózatokkal a hatóságok Spanyolországban, a dél-európai ország mára a marokkói marihuána fő elosztó-központja lett. Ráadásul folyamatosak az összetűzések a bűnszervezetek között a területért, a drogbandák pedig egész lakásokat foglalnak el önkényesen. Eközben az Egyesült Királyságban egyre többen halnak meg drogtúladagolásban, és kapnak HIV-fertőzést a sterilizálatlan injekciós tűk miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Spanyolországban a leggyakrabban fogyasztott kábítószer a marihuána, melyre egy egész üzletág épült.

A Spanyolországban lefoglalt hasis mennyisége az egész Európai Unióban lefoglalt teljes mennyiség közel háromnegyedét, 72 százalékát tesz ki

- írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az EU Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának 2019-es jelentésére hivatkozva.

Ebben nagy szerepe van Marokkó közelségének, az észak-afrikai országból pedig rengeteg kannabisz származik. A spanyol-marokkói drogcsempészek ellen, a spanyol kormány is hozott intézkedéseket. Tavaly márciusban a spanyol belügyminiszter jelentette be, hogy még szorosabban együtt fognak dolgozni Marokkóval, hogy megnöveljék a rendőri jelenlétet.

Barcelona, 2018. január 18. A spanyol rendőrség által közreadott felvétel lefoglalt kokaint tartalmazó csomagokról egyéb tiltott szerek mellett Barcelonában 2018. január 17-én. A 745 kilogramm, ananászszállítmány közé rejtett kábítószert Lisszabon kikötőjében kobozta el a rendőrség egy portugál kollégáikkal közös akcióban, amely során kilenc gyanúsítottat őzizebe vettek, és több, Madridhoz közeli droglaboron rajtaütöttek. (MTI/EPA/Spanyol rendőrség) Forrás: MTI/EPA/Spanyol rendőrség/-------------------

Az intézkedés a Campo de Gibraltar területet érinti, ahol az egyik város,

La Línea de la Concepción már tele van drogbandákkal, a lakosok pedig nem érzik biztonságban magukat.

A térségben egy egész kiterjedt hálózat működik, amely csempészi a kábítószereket az afrikai országból Európába: Spanyolországból Franciaországba, Belgiumba, Hollandiában és Lengyelországba is szállítanak.

A belföldi kannabisz-használat szintén jelentős: 2017-es adatok szerint

az európai kannabiszt használók majdnem fele, 47 százaléka vallotta, hogy az elmúlt hónapban napi szinten használta a drogot

– Spanyolországban volt a legmagasabb az arány 68 százalékkal, vagy még annál is többel.

Barcelona, Madrid, Santiago, Castellón és Valencia küzd leginkább drogproblémákkal

Spanyolországban egészen 2017-ig némileg csökkenő tendencia mutatkozott a tiltott drogok, a marihuána és a kokain fogyasztásában, akkor azonban újra megnőtt az ezek iránti érdeklődés. Leginkább a férfiak fogyasztanak többet a tiltott szerekből, a nők némileg elmaradnak mögöttük, de a drogfogyasztás alól nem kivétel a fiatalabb generáció sem, akik körében a marihuána a legnépszerűbb – az ESTUDES címet viselő, kétévente a középiskolákban elvégzett felmérés szerint tízből három diák vallotta be, hogy rendszeres fogyasztja ezt a kábítószert.

A spanyol városok közül, a drogproblémákkal leginkább Barcelona, Madrid, Santiago, Castellón és Valencia küzd

– ezekben a városokban minden évben megvizsgálják a szennyvizet is, aminek a segítségével el tudják készíteni a drogfogyasztásra vonatkozó elemzéseket. A 2018-as tanulmány mind az öt városban olyan nagy mértékben mutatta ki a kokain metaboliták jelenlétét a vizsgált szennyvízben, hogy ezzel megelőztek számos másik európai várost. Továbbá a vizsgált városoknál megjelent egy általános minta is, miszerint

mindenhol megemelkedett a kokain és az ecstasy fogyasztása a hétvégéken.

A kokain ráadásul olyannyira jelen van Spanyolországban, hogy 2017-ben Belgiummal együtt a spanyolok adták az összes becsült droglefoglalás 61 százalékát az EU-ban – Spanyolországban 41, Belgiumban pedig 45 tonnát foglaltak le. Spanyolországban a kokainhoz fűződik a legtöbb sürgősségi eset is: 2016-ban a bejelentett, droggal kapcsolatos sürgősségi esetek majdnem felének a hátterében a kokain állt.

Az MDMA és a különböző amfetamin-származékok fogyasztása némileg mérséklődött az elmúlt években Spanyolországban. A katalán-fővárosban, Barcelonában azonban 2011 és 2018 között jelentősen növekedett. Ezt az ezekből hátramaradt anyagokból mutatták ki. A városban az utóbbi időben megnövekedett az erőszakos bűncselekmények száma, amiben szerepet játszanak a kábítószerek és az azokat árusító bűnbandák is.

Barcelonában külön gondot jelentenek az úgynevezett „droglakások" is, amiket a drogbandák népesítenek be.

A droglakásokat egy riportban is bemutatták – kívülről és belülről is.

Barcelonában rendszeresek a rendőrségi razziák

Bár Spanyolországban összességében nagyobb népszerűsége van a könnyű drogoknak, azért megjelennek a veszélyes kábítószerek is – ilyen például a heroin, amely a legsúlyosabb egészségügyi következményeket okozza. Az uniós piacon egyébként a heroin a leggyakoribb opioid, és bár a legtöbb adag Afganisztánból származik, az utóbbi években Spanyolországban is felfedeztek olyan laboratóriumokat, ahol ecetsav-anhidrid felhasználásával állítottak elő morfinból heroint.

2017-ben Európában több mint 1,1 millió kábítószer-lefoglalásról érkezett bejelentés.

A legnagyobb számú lefoglalást bejelentő három ország között pedig ott van Spanyolország is – az Egyesült Királysággal és Franciaországgal együtt ők hárman az EU-n belüli összes kábítószer-lefoglalás több mint kétharmadát adják.

Ezt alátámasztja egy idén szeptemberi razzia is, amikor Costa Del Sol-on 700 kilogrammnyi kokaint találtak a hatóságok. Egyben egy bűnszervezet négy tagját is letartóztatták, akik közül ketten marokkóiak voltak.

Spanyolország mellett Portugália is komoly kereskedelmi központja a tiltott szereknek, hiszen tranzitország: Marokkóból marihuána, Latin-Amerikából kokain érkezik Portugáliába, hogy aztán innen vigyék tovább a többi európai országba. A Hollandiából érkező ecstasy pedig Portugálián keresztül jut el Brazíliába.

A kokainra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy Portugáliában rekordot döntött a lefoglalások száma és azok mennyisége is. Egyben az is kiderül, hogy 2014 óta a crack kokaint fogyasztó, kezelésre jelentkező személyek száma emelkedik – erről jelentések érkeztek többek között Portugáliából is.

A 2017-es adatok szerint a legtöbb drogfogásnál kannabiszt találtak a hatóságok, ezt követi a kokain és a heroin, ami főleg Hollandiából, Belgiumból és Spanyolországból érkezik. Bár 2010 és 2014 között némileg kevesebb heroint találtak a hatóságok, a szám újra elkezdett emelkedni az utóbbi időben.

Háromezer halálos áldozat az Egyesült Királyságban

Folyamatosan harcolnak a droghasználat ellen az Egyesült Királyságban is, ahol

2018-ban az előző évhez képest 17 százalékkal nőtt a túladagolás miatt bekövetkezett halálesetek száma.

Októberben a brit parlament egészségügyi bizottsága hivatalosan is bukott ügynek nyilvánította a kormány drogellenes háborúját, mivel minden intézkedés ellenére a halálozások száma folyamatosan növekszik. 2018-ban 2917 drogtúladagolást regisztráltak. Ráadásul ez csak az illegális szerhasználatot veszi számba, azonban a legálisan beszerezhető gyógyszer és egyéb kábítószer-túladagolást összeszámolva ez a szám meghaladja 4300-at.

A droghelyzetet tovább rontja, hogy a fiatalok hatalmas veszélynek vannak kitéve az úgynevezett „country lines" vagy „vidéki hálózat" miatt. Ez

egy bűnszervezet, amely fiatal diákokat, sok esetben lányokat használ fel, hogy otthonuktól távol szexuális és fizikai erőszakkal megtörve árulják a tudatmódosító szereket a vidéki városokban és falvakban.

A marihuána a legelterjedtebb drog Forrás: AFP/DPA-Zentralbild/Patrick Pleul

A statisztikák szerin

t a leggyakoribb drog a brit piacon a marihuána, amiből több mint 12 ezer kilogrammot foglaltak le az elmúlt évben,

és igen jelentős mennyiségben fogyasztják. A 16-34 évesek 12 százaléka fogyasztott marihuánát az elmúlt évben, és felmérések szerint a brit diákok közt alig találni olyat, aki ne próbálta volna ki a füvet és ne tudná hol lehet beszerezni.

Második helyen áll a kokain, amit a lakosság 4,7 százaléka fogyaszt és amiből majdnem 5700 kilogrammot foglaltak le az előző évben. A legkomolyabb függőséget a heroinfogyasztás kapcsán regisztrálták, ami az összes kezelt függő 42 százalékát teszi ki. Ezen betegek közül

2018-ban 115-en kaptak HIV-fertőzést a sterilizálatlan tűk miatt.

Az előző pénzügyi évben nagyjából 850 kilogramm heroint foglaltak le az Egyesült Királyságban, ami európai szinten is kiemelkedő és stabil piacra utal.