Várhelyi Olivért alkalmasnak találta az EP jogi bizottsága

Vágólapra másolva!
Nem állapított meg összeférhetetlenséget az új francia, magyar és román biztosjelölt esetében keddi ülésén az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottsága, így folytatódhat a jóváhagyási folyamat a képviselőtestületben.
Vágólapra másolva!

Erről Szájer József fideszes képviselő számolt be Brüsszelben az után, hogy a testület megvizsgálta a francia Thierry Breton, a magyar Várhelyi Olivér és a román Adina Valean pénzügyi érdekeltségeit, illetve esetleges összeférhetetlenségeit.

Várhelyi esetében ellenszavazat nélkül döntöttek a jóváhagyásról

- emelte ki.

A következő lépés ennek megfelelően a három jelölt meghallgatása lesz csütörtökön a nekik szánt tárcákkal foglalkozó EP-bizottságokban, itt bizonyítaniuk kell a rátermettségüket és szakmai felkészültségüket.

Alkalmasságukat háromórás kérdezz-felelek során próbálják felmérni. Az érintettek 15 perces bevezetőit követi 25 kérdés a képviselők részéről.