V4NA: Nagyvárosnyi embert öltek meg az iszlamista terroristák

Vágólapra másolva!
1979 óta több mint 167 ezer ember halálát okozták iszlamista terroristák világszerte. Franciaországban a támadások 59 százaléka az utóbbi hét évben történt, a legtöbb áldozat civil volt. Az egyik legsúlyosabb támadást, négy évvel ezelőtt, kikapcsolódó, szórakozó ártatlan civilek ellen követték el Párizsban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A Le Parisien francia napilap megbízásából a Francia Alapítvány a Politikai Megújulásért felmérést készített a jelenkori iszlamista terrorizmusról, mely azt követően vált széles körben elterjedtté, hogy egy síita csoport 1979. december 27-én Teheránban meggyilkolt egy vallási vezetőt.

Az összegyűjtött adatokból kiderül, hogy

az elmúlt 40 év során 81 országban összesen 33 769 iszlamista terrortámadást hajtottak végre, melyekben 167 096 ember halt meg

Forrás: V4NA

A terrorista szervezetek közül

az Iszlám Állam (ISIS) ölte meg a legtöbb embert, eddig mintegy 52 619-et.

Az 1980-as években rendkívül sok terrorista ment a Közel-Keletről Franciaországba, ahol hamarosan el is kezdtek tevékenykedni.

1986 szeptemberében hat támadás is történt Párizsban, közülük a szeptember 17-én, a Rennes utcai Tati üzlet előtt történt robbantás volt a legsúlyosabb, melyben heten meghaltak és 55-en megsebesültek. A következő rendkívül súlyos merénylet 1995-ben történt a Saint Michel pályaudvaron, ahol egy gázpalackot robbantottak fel.

Nyolc ember halt meg és 117 megsebesült. Összesen 71 terrortámadás történt Franciaországban, amelyekben 317-en haltak meg.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az utóbbi pár évben rendkívüli módon megugrott az iszlamista támadások száma Franciaországban,

a merényletek 59 százalékát ugyanis 2012-2019 között követték el.

2015 különösen tragikus év volt: január 7-én a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap szerkesztőségében 2 migráns hátterű dzsihadista fegyveres megölt 12 embert.

November 13-án a Bataclan koncertteremben és Párizs több népszerű helyszínén, kávézóknál és éttermeknél történt, muszlim migráns hátterű terroristák által elkövetett mészárlásokban 137 ártatlan civilt öltek meg.