Hátborzongató segélykiáltás egy óvodástól: Anya meg akar ölni

Vágólapra másolva!
Egy zavarodott nevadai nő tárcsázta a segélyhívót, miután huszonötször szúrta meg hatéves gyerekét egy késsel. A kiérkező rendőrök végül önvédelemből lelőtték a 37 éves nőt.
Vágólapra másolva!

Egy Hendersonban élő nő tárcsázta a segélyhívót október 22-én:

- ismételgette zavartan a telefonba.

A rendőrök a háttérben egy kétségbeesett gyerekhangot halllottak, aki anyjának könyörgött, hogy ne bántsa.

– ez a megbotránkoztató mondat hagyta el a kisfiú száját, majd hirtelen megszakadt a vonal.

A rendőrök megpróbálták visszahívni a családot, ám senki nem vette fel a telefont, ezért azonnal a helyszínre siettek. Amikor bekopogtak a lakásba, és kinyílt az ajtó, majdnem sokkot kaptak a látványtól:

egy vérben úszó gyerek állt a küszöbön.

A 37 éves, zavarodott állapotban lévő Claudia Nadia Rodriguez ezalatt meztelenre vetkőzött, és azt követelte a rendőröktől, hogy öljék meg őt. Ezután verekedni kezdett velük, és

megszerezte egyikük fegyverét, majd elsütötte. A rendőrök ekkor önvédelemből rálőttek az asszonyra, aki a helyszínen meghalt.

A hatéves fiút egy Las Vegas-i kórházba vitték, ahol megvizsgálták, és kiderítették, hogy

összesen 25 késszúrást szenvedett

– ennek ellenére túlélte anyja támadásait, napról napra javul az állapota - írta meg a Bors a Mirror cikkére hivatkozva.