Kiraktak az utcára hajnalban egy női holttestet Hamburgban

női holttest a hamburgi utcán
A német rendőrség szerint nagy valószínűséggel nem idegenkezűség okozta a nő halálát.
Vágólapra másolva!
A német rendőrség negy erőkkel keres egy ismeretlen férfit, aki hétfő virradóra Hamburg külvárosában egy társasházból kivitt egy női holttestet, majd azt egyszerűen otthagyta az út mentén - számolt be az esetről a DPA német hírügynökség. 
Vágólapra másolva!

A hamburgi rendőrség beszámolója szerint a megdöbbentő eset hétfő hajnalban történt a város Bramfeld negyedében található egyik társasház előtt.

Egy lakó épp az erkélyén dohányzott, amikor az egyik szomszédos lépcsőház előtti, gyanúsan viselkedő férfira lett figyelmes.

Amikor jobban szemügyre vette, döbbenten látta, hogy

az illető egy holtestet vonszolt maga után, amelyet nem sokkal később otthagyott az utca túloldalán, majd eltűnt a sötétben.

A szemtanú azonnal riasztotta a rendőröket, akik perceken belül lezárták a környéket.

A német rendőrség szerint nagy valószínűséggel nem idegenkezűség okozta a nő halálát. Forrás: AFP

A rendőrök hétfőn napközben több tucat lakót is kihallgattak. Fotó alapján többeknek is ismerős volt a meghalt nő. Igaz, úgy tudták, hogy hónapok óta kórházban van, mivel korábban súlyos beteg volt.

- nyilatkozta a hamburgi rendőrség szóvivője.