Spanyol választás: a szocialisták elveszítették a többségüket a felsőházban

Vágólapra másolva!
A spanyol parlament felsőházában (szenátus) elveszítette korábbi abszolút többségét a vasárnap rendezett választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE).
Vágólapra másolva!

A szavazatok több mint 99 százalékos feldolgozottságánál közölt állás szerint a szocialisták 92 mandátumot nyertek el a közvetlenül választott 208 szenátusi helyből, ami 31-gyel kevesebb eddigi mandátumaik számánál.

A konzervatív Néppárt (PP) az alsóházhoz hasonlóan itt is erősödni tudott,

és 83 szenátora ül majd a parlamenti patkóban, 29-cel több, mint eddig.

A VOX bevándorlásellenes pártot egy politikus képviselheti a felsőházban, ahova ismét nem jutott be az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés, és kiesett az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt.

Hivatalos végeredmény három nap múlva

A 265 tagú felsőházba összesen tizenegy párt nyert képviseletet a választáson. Ötvenhét szenátort az autonóm közösségi parlamentek delegálnak.

A spanyol demokrácia 42 éves történetében 15. alkalommal rendeznek parlamenti választást. Szavazati jogukkal több mint 24,3 millióan éltek, ami

69,8 százalékos részvételi arányt jelent.

A külföldön leadott voksok beérkezése és összeszámlálása után a hivatalos végeredmény három nap múlva várható.

Az új összetételű parlament december 3-án tartja alakuló ülését.