A brit zsidóság legfontosabb lapja arra kéri a briteket, ne szavazzanak a Munkáspártra

CORBYN, Jeremy
London, 2019. február 19. Jeremy Corbyn, az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője beszédet mond a Műszaki Munkaadók Szövetségének (EEF) londoni konferenciáján 2019. február 19-én. Corbyn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy előző nap hét parlamenti képviselő távozott a Munkáspártból. A független csoport néven új frakciót alakító képviselők hetek óta szorgalmazták, hogy Corbyn változtasson a Brexittel kapcsolatos stratégiáján, és kezdjen inkább kampányolni egy második, a brit uniós tagságról szóló népszavazás megrendezése érdekében. MTI/EPA/Andy Rain
Vágólapra másolva!
A brit zsidóság legfontosabb lapja, a Jewish Chronicle szokatlan lépéshez folyamodott. Címlapján üzen a nem zsidóknak: Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője antiszemita és rasszista, ezért ne szavazzanak rá, annak érdekében, hogy ne lehessen ő az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke — írja a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat.
Vágólapra másolva!

A Jewish Chronicle a következőképpen érvel a bevándorláspárti, antiszemita, muszlimpárti szélsőbaloldali politikus ellen:

Corbyn alatt a brit baloldalt elárasztotta az antiszemitizmus és a rasszizmus

Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, Jeremy Corbyn pártelnök antiszemitizmusa, Izrael-ellenessége és a szélsőséges muszlimokkal való együttműködés miatt már hónapok óta tömegesen lépnek ki a tagok a brit Munkáspártból (Labour Party),Sőt, egy nagyobb botrány után,

februárban hét parlamenti képviselőjük is távozott, mind a frakcióból, mind a pártból.

Szintén megírtuk, hogy az akkori botrányokról a centrista nézeteket valló, Tony Blair volt brit munkáspárti miniszterelnök (1997-2007) azt nyilatkozta a Sky Newsnak,

Corbyn nem alkalmas a politikai tömörülés vezetésére, ráadásul amióta (2015) átvette az irányítást a szélsőbaloldali politikus, a párt egyre inkább együttműködik a radikális iszlamistákkal.

Tony Blair szerint

Jeremy Corbyn pártelnökhöz több antiszemita és Izrael-ellenes botrány is kapcsolódik.

2018 augusztusában került napvilágra az a fotó, amin a brit politikus a Palesztinai Felszabadítási Népi Front (ami nem azonos az ismertebb PFSZ-szel) vezetőjének társaságában az 1972-es müncheni olimpián

11 izraeli sportolót lemészároló terroristák emlékünnepségén vesz részt Líbiában.

Szintén nagy botrányt váltott ki, amikor Corbyn interjút adott az Independent Television (ITV) nevű televíziónak.

Az ITV riporterének a szélsőbaloldali politikus többek között arról beszélt, hogy szerinte

majd hozzáment az egyik holland állampolgárságú, de szintén migráns hátterű terroristához.

Shamima Begum Forrás: AFP/LAURA LEAN

Shamima Begum – saját bevallása szerint – egyébként nem bánta meg, hogy a hírhedt terrorszervezethez csatlakozott. Mindezek ellenére Jeremy Corbyn visszafogadná őt, arra hivatkozva, hogy a lány Nagy-Britanniában született.

Egy videofelvétel alapján,

2009-ben a Labour jelenlegi elnöke megértően beszélt azokról a palesztin fiatalokról, akik öngyilkos merényleteket követtek el.

Azt követően három nappal, hogy 2017. május 22-én az Iszlám Állam egyik líbiai migráns hátterű katonája, Salman Abedi öngyilkos merényletet követett el a Manchester Arénában, aminek következében meghalt 22 ember, Corbyn azt mondta: „a katonai műveletek, amelyekben a brit kormány is részt vesz, megteremtették a belföldi terrorizmust".

A baloldali politikus terroristákat mentegető kijelentése nagy felháborodást váltott ki.

A Munkáspárt vezetője továbbá számos olyan palesztinpárti tüntetésen mutatkozott, ahol

muszlim migránsok Izrael Állam eltörlését követelték, és olyan szlogeneket hangoztattak, hogy „halál a zsidókra".

Természtesen nem Jeremy Corbyn a Munkáspárt egyedüli szélsőséges politikusa.

A nőügyekért és esélyegyenlőségért felelős minisztérium pakisztáni migráns hátterű volt államtitkára, Naz Shah például zsidókról szóló összeesküvés-elméleteket terjesztett a közösségi médiában, a pakisztáni migránsok által Rotherham városában és környékén megerőszakolt 1500 kiskorúról pedig tavaly azt mondta, hogy

Naz Shah Forrás: WIKIMEDIA COMMONS/CHRIS MCANDREW

A Community Security Trust (CST), brit zsidóságot érő antiszemitizmus-figyelő szervezet jelentéséből kiderült,

2018-ban 1652 alkalommal jelentettek be antiszemita motivációjú incidenst, ami 16 százalékkal több a korábbi évhez képest, amikor 1420 eset került napvilágra.

2016-ban még „csak" 1375 ilyen jellegű megnyilvánulást rögzített a szervezet, így a mostani adat három éve romló tendenciát mutat.

Az elemzők szerint

A brit antiszemitizmus-figyelő szervezet működésének elmúlt 25 éve alatt jelentősen romlott az Egyesült Királyságban élő több mint 260 ezer zsidó antiszemitizmussal kapcsolatos biztonságérzete.

Különösen a mostani évtized adatai lesújtóak: 2013 óta megháromszorozódtak az ilyen jellegű incidensek.