Kormányellenes tüntetők elfoglalták a bolíviai tévé és rádió épületét

police TOPSHOTS Horizontal
A rendőrök egy része a tüntetők oldalára állt
Vágólapra másolva!
Kormányellenes tüntetők elfoglalták szombaton két állami médium épületét Bolíviában, és munkahelyük elhagyására kényszerítették az alkalmazottakat - közölte az egyik médium igazgatója az AFP hírügynökséggel telefonon.
Vágólapra másolva!

Három hete tüntetések és összecsapások vannak a dél-amerikai országban amiatt, hogy ellenzéki csoportok szerint Evo Morales államfő csalással nyerte meg az október 20-i elnökválasztást, és ezért követelik lemondását.

A Morales-ellenes tüntetők a Bolivia TV és a Radio Patria Nueva közös épületét szállták meg.
"Megfenyegettek, majd erőszakosan kizavartak bennünket az épület elé" - mondta Ivan Maldonado, a Patria Nueva rádió igazgatója. Az AFP szerint a tüntetők mintegy 300-an voltak, az épületből kiűzött alkalmazottak pedig néhány tucatnyian. Mindkét médium csak zenét játszik azóta.

Evo Morales Forrás: AFP

Morales elnök elítélte a rádió- és tévészékház megszállóit. "Azt mondják, a demokráciát védik, de úgy viselkednek, mint egy diktatúrában" - jelentette ki a Twitteren. Megismételte előző napi vádját, miszerint politikai ellenfelei erőszakos hatalomátvételi kísérletet hajtanak végre.

Később ellenzéki tüntetők megszállták a La Paz-i CSUTCB rádió székházát is. A rádió a földműves-szakszervezeté.

A rendőrök egy része a tüntetők oldalára állt Forrás: AFP/Daniel Walker

Egy új veszély Morales hatalmára nézve a rendőrség megosztottsága. Sok rendőr az ellenzékiekkel szimpatizál. Követelik munkakörülményeik javítását, a rendőrfőkapitány lemondását, és azt, hogy a kormány ne használja fel őket politikai célokra. Már pénteken fellázadtak készenléti rendőrök három városban. Szombaton az elnöki palotánál posztoló rendőrök szabotálták a szolgálatot, elhagyták őrhelyüket. Csak a hadsereg elnöki gárdája maradt az épületben.

Morales este sajtóértekezletet tartott egy katonai repülőtéren, és arra kérte a négy legnagyobb politikai pártot, hogy kötetlenül tárgyaljanak az ország megbékítéséről. A tárgyalásokra meghívta Ferenc pápát és több nemzetközi jogvédő szervezetet is. Carlos Mesa, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője azonban visszautasította a meghívást. "Nincs miről tárgyalnunk Evo Moralesszel, mert elvesztette minden realitásérzékét" - mondta.