Vizelethajtót adott a francia kultuszminisztérium főtisztviselője nőknek, akik munkára jelentkeztek, hogy őelőtte legyenek kénytelenek vizelni

Francia kulturális minisztérium
Vágólapra másolva!
10 éven keresztül adott vizelethajtót az állásinterjúra megjelenő nőknek egy francia magasrangú kormánytisztviselő, aki a kulturális minisztérium humánerőforrás osztályán dolgozott. Látni akarta, ahogy a nők előtte vizelnek. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint a nőket gyakran ide-oda mászkáltatta Párizs utcáin, hogy minél hamarabb pisilniük kelljen. 200 nőt kínozhatott meg így. A példátlan botrányról részletesen beszámolt a Le Figaro is. Először 2015-ben derült ki a kultuszminisztérium, illetőleg a rendőrség számára, hogy valami abnormális történhet a minisztériumban, de éveken át nem történt semmi. A szocialista köztársasági elnök, Francois Hollande két kultuszminiszternőjéhez is eljutott az információ, hogy egy főtisztviselője beteges és aljas módon megalázza és kínozza a Francia Köztársaság minisztériumába munkára jelentkező nőket, de nem csináltak semmit. Még egyszer: tíz évig garázdálkodhatott a HR-vezető. És legalább három évig úgy, hogy voltaképpen már lebukott. Azaz, az abszurd és felháborító eset mögött a francia közigazgatás példátlan diszfunkciója látszik.
Vágólapra másolva!

Egészen hihetetlen ügyről számolt be a Le Figaro konzervatív napilap. A francia kulturális minisztérium főtisztviselője több, mint egy évtizeden keresztül vizelethajtót csempészett a felvételi beszélgetésre váró nők italába, azért, hogy lássa, hogyan vizelnek előtte. Christian N.–t 2019 januárjában függesztették föl és október 24-én indítottak ellene eljárást, értesült róla a Libération, amit a Le Figaro is megerősített. A Le Figaro vizeletfetisisztának nevezte a főtisztviselőt.

Christian N. „munkamódszere" mindig ugyanaz volt, kávét vagy teát ajánlott a felvételi beszélgetésre megjelent nőknek, amit nem az érintettek szeme előtt, hanem egy másik helyiségben készített el. Így aztán az italokba tudta csempészni a Furosémide (Furoszemid a magyar piacon) nevű nagy hatású vizelethajtót. Az ital átadása és elfogyasztása közben megkezdődött a felvételi beszélgetés, amelyek során a kormánytisztviselő diszkréten fényképeket készített a jelöltek combjáról, majd felajánlotta a kulturális minisztériumi negyed szokásos épületbejárását, amelyhez egy előre jól megtervezett, Szajna parti rakparton vezette el áldozatait. Gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se legyen az útvonalon nyilvános WC vagy kávézó, ahol a hirtelen rátörő szükségletüket a nők elvégezhették volna. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint párizsi utcákon olykor addig sétáltatta őket, amíg csak tartani tudták magukat a szerencsétlen nők. Így a megmérgezett nők, amikor már nem bírták vizeletüket tovább tartani, Christian N. előtt voltak kénytelenek könnyíteni magukon.

A francia kulturális minisztérium épülete

Mindezeket 5 áldozat elbeszélése alapján írta meg először a Libération. „Csak azt éreztem, hogy felfújódik a gyomrom, borzalmas gyötrelmeim voltak", mondta el Karin (a neveket megváltoztatták). „Egy híd alatt végül letoltam a nadrágomat, bugyimat, majd pisilni kezdtem. Ez alatt Christian N. ott állt előttem, fogta a kabátját, hogy eltakarjon és közben bámult bele az arcomba". Egy másik nő, Élise, Christian N. kényszeres erőltetése ellenére megtagadta, hogy előtte könnyítsen magán, visszatartotta vizeletét, emiatt 4 napot töltött kórházban.

Christian N. ellen méreggel való visszaélés, szexuális agresszió, magánélethez fűződő jogok és hivatali visszaélés miatt indítottak eljárást, amely kiegészült még a gyógyszerekre vonatkozó jogszabályok megsértésével is.

„Egy perverz ember teljesen őrült cselekedetéről van szó" - mondta el Franck Riester kultuszminiszter a France 1 rádiócsatornának, teljesen „letaglózva". Joggal, jegyzi meg Pierre Sautreuil, a Le Figaro újságírója. Az ügy csak akkor derült ki, amikor 2018. június 15-én Christian N. lebukott, amint épp a Moselle-i prefektus–helyettes lábait fényképezte „diszkréten". Ekkor el is bocsátották állásából, miközben a nyomozók számítógépén egy Excel táblában, „Tapasztalatszerzés" könyvjelző alatt megtalálták az áldozatokról készített teljes „dokumentációt". A kimutatás az esetek pontos leírása mellett tartalmazta a vizelethajtó beadásának időpontját, a „vizelet távozásának" körülményeit, pontos hely és idő megjelölésével.

Audrey Azoulay Forrás: --

Mintegy 200 főre tehető Christian N. áldozatainak a száma, akiket le is fényképezett. A Libération kérdésére Christian N. csak annyit erősített meg, hogy „mindösszesen 10-20 alkalommal" adhatott Furoszemidet a nőknek. A napilap kiderítette azt is, hogy Christian N.-t már régóta „perverz" becenévvel illették a minisztériumban, akiről az is köztudott volt, hogy mániákusan fényképezi a felvételi beszélgetéseken megjelent nőket, ami miatt a „fényképész" becenevet is ráaggatták. Több személy is megkísérelte feletteseinek vagy a rendőrségnek jelezni az eseteket, mindhiába, nem történt semmi: 2015-ben egy nő, miután megtörtént „találkozója" Christian N-nel, az esetet jelezte a rendőrségnek, de panaszát elutasították. 2016-ban egy másik áldozat fordult levélben Fleur Pellerin és Audrey Azoulay kultuszminiszerekhez, amelyben leírta a szexuális karakterű, megalázó esetet, ami vele történt. Egyik szocialista miniszternő sem csinált semmit. Ugyanebben az évben ismét jelentést tettek a tisztviselő „gyanús viselkedéséről" , ezúttal az üzemi orvosnak, de ennek sem lett folytatása. A most hivatalban levő miniszter az AFP hírügynökségnek megerősítette, hogy „amint a minisztérium a bejelentések alapján tudomást szerzett az ügyről, az ügyészséghez fordult."

Fleur Pellerin

Érdekes, hogy a két kultuszminiszternő, akikhez az egyik áldozat fordult, mindkettő a szocialista Francois Hollande elnök kormányának volt a tagja, és egyébként - amikor csak beszélni kell róla és nem tenni is valamit - harcos nővédő. Ugyanakkor saját minisztériumával szemben nem védtek meg egy olyan nőt, akit egy veszélyes és aljas pszichopata megalázott és nyugodtan mondhatjuk, megkínzott.