Tizenöt éves vak diáklányt erőszakolt meg két tanára Indiában

India, nemi erőszak
Vágólapra másolva!
Két tanárt azzal gyanúsítanak az indiai Gudzsarát államban, hogy két hónapon keresztül szexuális erőszakot alkalmaztak egy vak diáklánnyal szemben egy fogyatékosok számára fenntartott iskolában. A tettesek elmenekültek, ellenük hajtóvadászatot indított a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A 62 éves Chaman Thakor és a 30 éves Jayanti Thakor az iskola zenetermében követte el a nemi erőszak-sorozatot.

Akkor lepleződtek le, amikor a család gyanakodni kezdett, miután a lánynak vissza kellett mennie a kollégiumba a Díváli (fény ünnepe) után a múlt hónapban.

Sírva fakadt ki nagynénjének a történtekről, neki mesélte el a két tanár által elkövetett tortúráját.

A lány nagynénje ezek után vette fel a kapcsolatot a rendőrséggel, részletezve a bántalmazásokat.

A fiatal lány elmondta, hogy először két hónappal ezelőtt erőszakolta meg a fiatalabb tanár, majd három nappal később a fiatalabb tanár is bántalmazta őt ugyanabban a szobában. Az indiai fesztivál előtti napon még egy erőszakos eset történt Chaman Thakor részéről.

A két férfi közötti családi kapcsolat egyelőre nem tisztázott.

A lány júliusban iratkozott be az iskolába, hogy zenét tanuljon, szülőfalujában nyolc osztályt végzett el. Az iskola a választott kurzusok mellé szakképzési lehetőséget is ajánlott a fogyatékkal élő diákoknak.

Ambaji városának rendőrfelügyelője, JB Agrawat azt nyilatkozta a Times of India napilapnak, hogy

a két férfi elmenekült, amikor lelepleződtek, ellenük hajtóvadászat indult.

Az iskola vezetősége azonnal elbocsátotta a két tanárt.

A sokkoló eset egy hónappal az után történt, hogy egy asszonyt csoportosan erőszakoltak meg unokaöccsei, ex-férje pedig arra kényszerítette, hogy savat igyon fiatal lánya előtt.

A hivatalos adatok szerint

évente közel 40 ezer nemi erőszak történik Indiában,

de aktivisták szerint a valós szám ennél is magasabb. Az áldozatok a társadalmi megbélyegzés és a nyomozókba vetett bizalom hiánya miatt óvakodnak az esetek bejelentésétől - olvasható a Daily Mail oldalán.

A brit hírportál megjegyzi, hogy 2017 szeptemberében Dzsaipur városában egy hét éves gyereket erőszakoltak meg.