Saját erőből építenek hidat egy kárpátaljai település lakói

kárpátaljai hídépítők
A híd újjáépítését nem mindenki támogatja Mezőháton.
Vágólapra másolva!
A rahói járásban található Mezőháton a lakosok saját maguk kezdtek bele a hídépítésbe. A települést egy kisebb folyó választja ketté, a híd újjáépítése elengedhetetlen a helyiek számára - írja a Kárpátinfo.net.
Vágólapra másolva!

Jelenleg ahhoz, hogy a mezőhátiak átkeljenek a folyón, több kilométert kell megtenniük egy másik átkelőig.

Az egyik utca lakosai úgy döntöttek, mivel állami segítségre nem számíthatnak, a kezükbe veszik a sorsukat, és megépítik a hidat. Megvették a szükséges alapanyagokat és nekikezdtek a munkálatoknak.

A híd újjáépítését nem mindenki támogatja Mezőháton. Forrás: karpatinfo.net

Az kárpátaljai portál információ szerint egyelőre még kérdéses, hogy a munkafolyamat sikerrel jár-e, ugyanis

az említett utca egyik lakosa ellenzi az ötletet, különböző fórumokon folyamatosan bepanaszolja a munkálkodókat, illetve a rendőrségen is többször feljelentette őket.