Súlyosan megbüntették a 112-es segélyhívószámmal szórakozó nőt

112, segélyhívó, Vészhelyzeti Információs Központ néven egy világszínvonalú telefonos segélyhívó rendszer kezdte meg működését a Fővárosi Közterület-felügyelet Akadémia utcai bázisán
Vészhelyzeti Információs Központ Budapesten az Akadémia utcában, ide futnak be a hazai 112-es segélyhívások (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Ötezerötszáz lejre (385 ezer forint) bírságoltak egy gyulafehérvári fiatal nőt, aki megtévesztette a hatóságokat azzal, hogy azt jelentette a 112-es segélyhívószámon, hogy ismeretlen helyen tartják fogva - olvasható a Maszol.ro portálon.
Vágólapra másolva!

A betelefonáló nő álnevet adott meg, és nem reagált a visszahívásokra sem. A bejelentést követően a román különleges műveleti csoport és a hírelemzők támogatásával

16 rendőr és négy csendőr indult el perceken belül a nő keresésére,

és végül épségben, egészségesen meg is találták.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A 28 éves romániai nő később azzal védekezett, hogy

azért telefonált, mert bosszút akart állni az élettársán, aki állítólag megcsalta őt.

A román rendőrség a hatóságok megtévesztése és hamis riasztás miatt átszámolva közel 400 ezer forintos bírságot rótt ki a betelefonálóra.