Alapjogokért Központ: Válsághelyzetben van az Európai Unió

Alapjogokért Központ, Fricz Tamás, Kovács István
Fricz Tamás kutatási tanácsadó és Kovács István stratégiai igazgató az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!
Válsághelyzetben van az Európai Unió, mert a föderális és a szuvenerista alapelvek egyre markánsabban jelennek meg és a szembefeszülő politikai akaratok kioltják a közös fellépés lehetőségét – mondta Fricz Tamás politológus kedden, az Alapjogokért Központ Európai Unió múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó projektjének negyedik és egyben befejző résztanulmányát bemutató budapesti rendezvényen.
Vágólapra másolva!

Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója elmondta, a tanulmány célja, hogy megvizsgálja az Európai Unió hatalom szervezési, döntési viszonyainak történetét. Habár a főként föderalista és globalista személyekből álló alapítók az Európai Egyesült Államok, mint nemzetek feletti szervezet létrejöttét szorgalmazták, ezt az elképzelést a tagállamok már az 1951-es Európai Szén- és Acélközösség megalakulásakor ellensúlyozták egy kormányközi intézmény, a Miniszterek Tanácsa létrehozásával.

1957-től a közös piac megteremtésekor egy időre lekerült a napirendről a szupranacionalizmus gondolata és a szuverén tagállamok közti gazdasági együttműködésre került fókuszba. Az 1980-as évek közepén azonban újra felerősödött a föderális koncepció, amely elvezetett az Európai Unió létrejöttéhez, majd a konszenzus helyett a többségi döntések bővítését lehetővé tévő 2009-es Lisszaboni szerződéshez. A többségi döntések a tagállami szuverenitást gyengítik.

Fricz Tamás kutatási tanácsadó és Kovács István stratégiai igazgató az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján. Forrás: Alapjogokért Központ

Fricz Tamás szerint

kezdetektől a föderális és a szuverenista nézetek ütközése határozza meg a leginkább az uniót.

Ez a konfliktus azonban 2015-től, a migráció felerősödésével hangsúlyosabbá vált, amikor a hagyományos régi tagállamok azt kezdték szorgalmazni, hogy az Európai Uniónak el kellene indulnia az Európai Egyesült Államok megalakítása felé. Ezt az ügyet egy globális pénzügyi elit is elkezdte támogatni. Ehhez az elithez tartozó személyként Soros Györgyöt is megemlítette a kutató. Ezzel szemben – elsősorban V4-ek részéről – egyre markánsabban jelenik meg az a gondolat, hogy az uniónak erős tagállamokra kell épülnie.

A föderalista és a szuverenista ellentét sok más törésvonalat is felerősített,

így a multikulturalizmus és a keresztény nemzeti kultúra közötti ellentétet is. Olyan kiéleződött konfliktusok jelentek meg, amelyekben a régi megoldási technikák nem működnek, mert homlokegyenest eltérő működési koncepciók állnak szemben egymással. A kutatási tanácsadó szerint ez az a pont, ahol felmerél a kérdés, hogy

Hova tovább Európa?

Fricz Tamás kutatási tanácsadó az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján. Forrás: Alapjogokért Központ

Véleménye szerint a jelenlegi helyzetből négyféle kiút lehetséges. Az első opció az, hogy többségbe kerül a közép-európai államok ellenállásának letörését célzó nézet. Ez leginkább akkor valósulhat meg, ha az Európai Néppárt csatlakozik a globalista-föderalista politikai családokhoz. Ha ez a nézet lesz többségben az Európai Unióban, akkor egyre több szankciót alkalmazhatnak a velük szemben álló "két legrenitensebb" országgal, Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy meddig érdemes fenntartani az uniós tagságot.

Második verziónak Fricz Tamás azt nevezte, hogy megmarad a jelenlegi "húzd meg-ereszd meg állapot", vagyis sem a föderalisták, sem a szuverenisták irányába nem dől el a helyzet. Ebben az esetben még sokáig el lehet lavírozni a politológus szerint, ám ez a forgatókönyv veszélyezteti az EU hatékonyságát.

A harmadik opció szerint a V4-ek megerősödnek és blokkoló kisebbségből olyan erővé lépnek elő, amely tudná befolyásolni az unió döntéshozatalát

bizonyos kérdésekben. Azonban ehhez szükséges, hogy az Európai Unió más tagállamiban zajló nemzeti választásokon a szuverenista álláspontot képviselő pártok kerüljenek kormányra, akikkel szövetségre léphetünk. Ez egy laza államszövetség felé lökhetné az uniót, visszahozva a közös piac időszakát, de még az akkorihoz képest is kevesebb kötőerővel a tagállamok között. Ami a kutatási tanácsadó szerint a legoptimálisabb irány lehetne.

Negyedik lehetőségnek egy, általa katasztrófaopciónak nevezett lehetőséget vázolt fel. Ez esetben a tartósan eltérő politikát követő a tagállamok külön szövetségekbe tömörülnének. Ez akár korábbi szövetségek újraéledését is jelenthetné, és példaként említette az 1952-ben létrehozott Északi Szövetséget, vagy a Benelux államokat. Szerinte ez a struktúra az Európai Unió lassú feloldódását jelentené.

Fricz Tamás kutatási tanácsadó és Kovács István stratégiai igazgató az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján. Forrás: Alapjogokért Központ