Ismét rakétákat lőttek a Izraelre a Gázai-övezetből

Vágólapra másolva!
Több hetes viszonylag nyugalmas időszak után egyszerre több rakétát lőttek a Gázai övezetből a környező izraeli területekre - jelentette a 13-as kereskedelmi televízió híradása péntek este Izraelben.
Vágólapra másolva!

Az övezettel szomszédos izraeli településeken éppen a szombati pihenőnap előtti ünnepi vacsorájukat fogyasztották az emberek, amikor megszólalt a rakétákra figyelmeztető riasztás.

Az izraeli hadsereg jelentése szerint a vaskupola nevű légvédelmi rendszer a levegőben elfogott hét lövedéket. A tévé szerint

egy rakéta csapódott egy Szderót városban lévő lakóházba, de a lakók az óvóhelyen voltak,

és nem sérültek meg.

Iránt sejtik a támadások mögött

A Háárec című újság honlapjának értesülése szerint az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet egyik gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát teszi felelőssé a rakétaesőért, aki elutasítja az övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezetnek, a Hamásznak a fennhatóságát szervezete fölött.

Előzőleg

már csütörtök este is kilőttek egy rakétát Izrael felé,

amit a levegőben megsemmisített az izraeli légelhárítás, és amit izraeli ellencsapás követett két Hamász álláspont ellen az övezet északi részén.

Alon David, a 13-as televízió katonai szakértője szerint az Izrael déli részén, a Gázai övezetnél történt rakétatámadások mögött Irán, illetve az általa irányított gázai szervezet állhat, és az akció esetleg egy Izrael északi határvidékét fenyegető, szintén Teheránból vezényelt, komolyabb katonai akció előkészítése lehet.