Belgiumból érkezett az essex-i halálkamion

essex, kamion, embercsempész
Thurrock, 2019. október 23. Bolgár rendszámú kamion a délkelet-angliai Thurrock városának ipari parkjában 2019. október 23-án. A hatóságok harminckilenc holttestet találtak a teherjárműben, amely október 19-én lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében. A kamion észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. A rendőrségi tájékoztatás szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van. MTI/AP/UK Pool
Vágólapra másolva!
Az első beszámolókkal ellentétben nem Írországból, hanem Belgiumból érkezett Délkelet-Angliába az a kamionos utánfutó, amelyben szerdán 39 embert találtak holtan - közölte esti frissített beszámolójában a területileg illetékes Essex megyei rendőrség. A brit belügyminiszter szerint egyelőre nem ismert az áldozatok nemzetisége. Az áldozatok vélhetően migránsok, akiket Angliába akartak csempészni. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása felidézi, hogy az első adatok szerint úgy tudták, a kamion az észak-walesi Holyheadben lépett be Nagy-Britanniába még szombaton.

Holyhead kikötője Nagy-Britannia nyugati partvidékén, csaknem 500 kilométerre északnyugatra van a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjától, ahol az utánfutóra szerda hajnalban rábukkantak.

Az essexi rendőrség módosított szerda esti beszámolója szerint azonban a vizsgálatok kiderítették, hogy

a vontatmány a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből érkezett a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljába szerda hajnalban, nem sokkal fél egy után.

A rendőrségi közlés szerint a kamionszerelvény vontatója viszont Észak-Írországból indult.

Nem sokkal a frissített brit közlemény ismertetése előtt Eric Van Duyse, a belga vádhatóság szóvivője közölte a belga sajtóval, hogy

Hozzátette: az egyelőre nem teljesen tisztázott, hogy mennyi ideig tartózkodott Belgiumban és milyen útvonalon haladt.

Az essexi rendőrség szerda este megerősítette, hogy

a kamion 25 éves észak-írországi sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

Hivatalos forrásból nem ismert a gépkocsivezető kiléte, de a brit médiában szerda este megjelent értesülések szerint Mr. Robinsonnak hívják.

Jackie Doyle-Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője Twitter-bejegyzésében

egyenes utalást tett arra, hogy migránscsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó.

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerdán a BTV bolgár televíziónak elmondta, hogy a kamiont 2017-ben egy ír nő jegyeztette be Bulgáriában.

- tette hozzá a bolgár miniszterelnök.

A szófiai külügyminisztérium szerdai közleménye szerint a Scania márkájú kamiont egy ír nő tulajdonában álló cég regisztrálta Várnában.

Richard Burnett, a brit közúti fuvarozók szövetségének (Road Haulage Association) vezérigazgatója szerda este a BBC televíziónak elmondta, hogy a kamion vontatmánya hűtőkonténernek látszik a szerelvényről közzétett felvételeken.

Burnett szerint

Bolgár rendszámú kamion a délkelet-angliai Thurrock városának ipari parkjában 2019. október 23-án. Forrás: MTI/AP/UK Pool/-

Priti Patel brit belügyminiszter, aki a londoni alsóház képviselőit tájékoztatta szerda délután az ügyről, elmondta, hogy

egyelőre nem ismert a 39 áldozat nemzetisége,

de a vizsgálatba bekapcsolódott a brit határőrség, az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a bevándorlással kapcsolatos bűncselekmények felderítésére szakosodott belügyminisztériumi szervezet (Immigration Enforcement) is.

Az NCA szerdán közölte: vizsgálata elsősorban arra összpontosít, hogy szervezett bűnözői csoportok állnak-e az eset mögött.

Pippa Mills, az Essex megyei rendőrség főparancsnok-helyettese szerda délutáni sajtótájékoztatóján elmondta:

Nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hogy a mentőket ki értesítette.

A főparancsnok-helyettes is hangsúlyozta, hogy a rendőrség egyelőre nem azonosította az áldozatok kilétét. Hozzátette, hogy

az azonosítási folyamat feltételezhetően hosszú időt vesz majd igénybe.

Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben volt a mostanihoz mérhető tragédia: akkor 58 holttestet találtak a délkelet-angliai Dover kikötőjében egy holland rendszámú, szintén Zeebrugge kikötőjéből érkezett kamion rakterében.

Az akkori áldozatok kínaiak voltak.