Erdogan: Szétzúzzuk a terroristák fejét, ha nem vonulnak vissza

török offenzíva kurdok Szíria
Manbidzs, 2019. október 15. Török katonák az észak-szíriai Manbidzs térségében 2019. október 14-én. Törökország október 9-én offenzívát indított Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia ellen, a szíriai hadsereg pedig alakulatokat küld a török határ menti térségbe, hogy segítsen a népvédelmi egységeket is magába foglaló Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) a török offenzíva megállításában. MTI/AP
Vágólapra másolva!
Törökország folytatni fogja a katonai offenzívát abban a percben, ahogy a 120 órás fegyvernyugvás lejár, és ha a kurd terroristák nem vonulnak vissza, Törökország szétzúzza a fejüket - jelentette ki szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatói előtt Kayseriben.  
Vágólapra másolva!

Törökország csütörtökön állapodott meg az Egyesült Államokkal, hogy 120 órára felhagy a harci cselekményekkel, de a kurdoknak a határidő lejártáig ki kell vonulniuk arról a 440 kilométer széles, Manbidzstól az iraki határig tartó, 32 kilométer mély sávból, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni.

Szombaton mindkét fél azzal vádolta egymást, hogy megsértették a tűzszünetet.

A török védelmi minisztérium szerint a "terroristák" 14 támadást követtek el Tal Ábjad és Rász al-Ain térségében.

A Szíriai Demokratikus Erők nevű milícia ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a fegyvernyugvást kieszközlő amerikai elnöknek és külügyminiszternek, Mike Pence-nek és Mike Pompeónak kellene számon kérnie Ankarán a megállapodás végrehajtását, és humanitárius folyosót kellene létrehozni, hogy a civilek elhagyhassák az ostrom alatt álló Rász al-Aint. Rász al-Ainban a kurd vörös félhold szerint 20 civil halt meg és húszan megsérültek, amióta a fegyvernyugvás életbe lépett.

Manbidzs, 2019. október 15. Török katonák az észak-szíriai Manbidzs térségében 2019. október 14-én. Törökország október 9-én offenzívát indított Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia ellen, a szíriai hadsereg pedig alakulatokat küld a török határ menti térségbe, hogy segítsen a népvédelmi egységeket is magába foglaló Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) a török offenzíva megállításában. Forrás: MTI/AP/-

Az elmúlt csaknem egy hétben a tervezett övezetben fekvő városok egy része fölött a szíriai kormányerők vették át az ellenőrzést, és velük szövetséges orosz katonák is vannak az érintett területen.

Erdogan október 22-én Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal Moszkvában a kialakult helyzetről.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt, Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen. Ugyanakkor az YPG, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségesének tart, az elmúlt években éppen az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva kapott kiképzést és modern fegyvereket pártfogójától, az Egyesült Államoktól.