Pozitív hatással lesz a PiS győzelme a lengyel-magyar kapcsolatokra

KACZYNSKI, Jaroslaw; MORAWIECKI, Mateusz
Varsó, 2019. október 13. Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) elnöke (j) és Mateusz Morawiecki miniszterelnök a párt eredményváróján a lengyel parlamenti választások után Varsóban 2019. október 13-án. Az urnazárás után közölt exit pollok szerint megnyerte a lengyel parlamenti választásokat és akár egyedül is kormányt alakíthat az eddig kormányzó PiS. MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka
Vágólapra másolva!
Pozitív hatással lesz a lengyel-magyar kapcsolatokra és a közép-európai térség együttműködésére, hogy a vasárnapi lengyel parlamenti választásokon a Jog és Igazságosság (PiS) párt győzött - mondta Szabó Dávid külpolitikai szakértő.
Vágólapra másolva!

A szakértő azt mondta, hogy a lengyel kormány a közép-európai térségben látja az Európai Unió jövőjét, ez pedig több térségi ország jövőképével egybeesik. A V4-ek bebizonyították, hogy egy közép-európai érdekszövetség is komoly erőt képvisel az Európai Unióban, ugyanis Európa jövőjét évtizedekre meghatározó ügyekben tudták érvényesíteni érdekeiket közösen.

A visegrádi országok szövetsége és elvi kiállása pedig tovább fog erősödni

- tette hozzá.

Szabó Dávid beszélt arról is, hogy az Európai Unióban ritka kivételnek számítanak azok a nagy pártok, - Lengyelországban a PiS, Magyarországon a Fidesz - amelyek a választáson 40 százalék felett teljesítenek. Ez fontos a nemzeti és nemzetközi érdekérvényesítésben is, továbbá

a Fidesz és a PiS modellként szolgálnak azoknak az európai pártoknak, amelyek nem hiszik, hogy meg lehet nyerni az emberek többségének a bizalmát.

A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 43,59 százalékával győzött. A második a fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) lett 27,4 százalékkal, a harmadik a posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből álló baloldali szövetség 12,56 százalékkal. A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) – értesülhettünk az MTI-ből.