Kéz-láb-száj megbetegedés támadta meg a dunaszerdahelyi kisiskolásokat

Az HFMD fertőzés
Az HFMD fertőzésnél elsősorban a kisgyerekenél vörös foltok, hólyagok jelenhetnek meg a szájüregben, és a test egyéb külső részein is.
Vágólapra másolva!
Szerdán a diákok mintegy ötöde hiányzott a dunaszerdahelyi általános iskolából a betegség miatt, de voltak olyanok is, akiket a szüleik azért nem engedtek iskolába, nehogy elkapják a fertőző kórt - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Vágólapra másolva!

A kéz-láb-száj betegség (angol rövidítése alapján HFMD)

egy fertőző, vírusos megbetegedés, amely rendszerint a nyári, kora őszi időszakban támadhatja meg az 5 évnél fiatalabb, esetleg a kisiskolás gyerekeket.

Az HFMD fertőzésnél elsősorban a kisgyerekenél vörös foltok, hólyagok jelenhetnek meg a szájüregben, és a test egyéb külső részein is (illusztráció). Forrás: wikipédia

A nevéből adódóan kéz-, láb-, és szájfájdalmat okoz.

Vörös foltok, hólyagok jelenhetnek meg a szájüregben,

továbbá kiütések a tenyéren, talpon, karon, lábszáron, mindemellett tünetei közt van a hőemelkedés, vagy enyhe láz és a torokfájás is.

A betegség könnyen terjed nyállal, orrváladékkal, tüsszentéssel, köhögéssel, fertőzött tárggyal, például tányérok, poharak, ajtókilincs megfogásával, de a fertőzöttel való közeli érintkezés által is.

A betegség lappangási ideje 3-5 nap,

de a szakirodalom szerint gyakran összekeverik a piszkos kezek betegségével.

Múlt szerdán Dunaszerdahelyen még csak két diáknál diagnosztizálták a fertőző kórt, csütörtökön viszont már megugrott a számuk 60-ra.

A dunaszerdahelyi Jilemnicky utcai általános iskola főbejárata. Forrás: Paraméter.sk

A Paraméter.sk érdeklődésére Peter Gajdos, a dunaszerdahelyi iskola igazgatója elmondta, hogy hétfőn a diákok 26,6%-a, kedden 24,5%-uk, amíg szerdán 21,1%-uk hiányzott a tanításról. Az intézményvezető hozzátette, sok esetben a szülők nem engedték iskolába egészséges gyerekeiket megelőzési céllal, nehogy elkapják a vírust.

"A megbetegedésről konzultáltunk a járási tisztifőorvossal, valamint a gyerekek egészségügyi ellátását szolgáló intézmény vezetőjével, mindketten biztosítottak afelől, hogy nem kell pánikot kelteni. A megbetegedések jelei általában 10 napon belül megszűnnek.

– nyilatkozta az iskolaigazgató, aki hozátette, hogy a hiányzó diákok csökkenő létszáma is azt mutatja, hogy visszaszorulóban van a kór.

A felvidéki hírportál az ügyben megkereste a Járási Közegészségügyi Hivatal gyermek- és ifjúsági higiéniai részlegének vezetőjét is. Misányik Tibor közölte, hogy

ez a betegség nem tartozik azok közé, amit kötelesek jelenteni az intézmények, ugyanakkor tudnak róla.

A szlovákiai tisztifőorvos hozzátette, hogy önkormányzati és iskolai hatáskörbe tartozik, hogy a diákok bizonyos létszámának hiányzása esetén bezárják-e néhány napra az intézményt, vagy sem.

Legfontosabb a kézmosás, szellőztetés, valamint hogy a gyerekek maradjanak otthon, amíg meg nem gyógyulnak – nyilatkozta Misányik Tibor a Paraméter.sk - nak.