Peter Handke fogadtatása – kis túlzással – négy korszakra osztható. Az elején a kedvelt osztrák író, akit messze nem balliberális alkotásai ellenére a baloldal is képes szeretni. Hiszen alaposan nácizta az osztrákokat, különösen Klagenfurt városát, ahol fiatalon két évig élt, vagy szidta a katolicizmust. A második korszakában – miután már nem annyira Wim Wendershez kötötték, akivel igazi remekműveket alkotott, elég olyan filmekre gondolni, mint A kapus félelme a tizenegyes elrúgásakor vagy a Berlin felett az ég – jött az értetlenség. Egyik francia kritikusa (nem túlságosan kulturáltan) baromságnak titulálta életművét.
A harmadik korszak a legkeményebb politikai támadások időszaka. Kétségtelen, erősen vitatható nyilatkozatokkal támogatta Milosevicset, olyannyira, hogy a szerb háborús bűnös még a tárgyalására is meg akarta hívni védőtanúnak Handkét (Handke nem ment el), de amikor Milosevics temetésére viszont elment, elkezdődött Handke kiszorítása az európai kulturális életből.
2006-ban Marcel Bozonnet, a Comédie-Francaise (a francia Nemzeti Színház, egyébként az egyetlen párizsi repertoárszínház) intendánsa bejelentette, hogy a kiadott műsortól eltérnek, és mégsem mutatják be Peter Handke új drámáját. Azt mondta, hogy tisztában van vele, hogy Handke drámájának semmi köze a Miloseviccsel kapcsolatos Handke-nyilatkozatokhoz, de a színház egy szószék, ahogy fogalmazott, és még így sem akar lehetőséget biztosítani Handkénak a nyilvános szerepléshez. A cenzúra elég egyértelmű mondatai. Érdekes, hogy több nagy, baloldali művészt is felháborította, hogy egy kivételes író humanista művét betiltotta a francia Nemzeti, mert egyébként zavaros politikai nyilatkozatokat tett. Elfriede Jelinek, a Nobel-díjas osztrák írónő, az Oscar-díjas filmrendező, Michael Haneke vagy éppen Luc Bondy, az azóta már meghalt, nagy svájci színházrendező is tiltakozott és cenzúráról beszélt.
Miután 2012-ben Luc Bondy bemutatta az Odeonban Peter Handke új darabját, amit egyébként franciául írt (Aranjuezi szép napok), lassan kezdett kiszabadulni a karanténból Handke. Úgymond negyedik korszakában már csak műveivel foglalkoztak, és végül Nobel-díjat kapott.