V4NA: Drogmámorban találta ki alapítója a zöld Extinction Rebelliont

Vágólapra másolva!
Alig egy év alatt a semmiből nőtte ki magát jelentős civil(?) engedetlenségi mozgalommá az Extinction Rebellion (XR), amelynek több mint 500 aktivistáját tartóztatta le a londoni rendőrség a hétfői és keddi klímavédelmi tüntetéseken. Több ezer ember mozgósítása aligha lenne lehetséges olyan liberális alapítványok bőkezű támogatása nélkül, mint a Greenpeace, vagy a Soros György által pénzelt NGO-k. Az XR egyik alapító-vezetője beismerte: tudatmódosító szerek hatása alatt találta ki a "zöld forradalom" megvalósítását – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az Extinction Rebellion (XR) nevű zöld engedetlenségi mozgalom több mint 400 aktivistáját helyezte előzetes letartóztatásba a rendőrség kedden Londonban, miután a kormányzati negyedben az úthoz ragasztották magukat.

Berlinben és Londonban további több száz rendbontót kellett erőszakkal eltávolítani közterekről a rendőröknek, mert akadályozták a forgalmat.

Boris Johnson brit miniszterelnök "mogorva ellenszegülőknek" ("unco-operative crusties") nevezte a tüntetőket, akik korábban

kormányzati épületek erőszakos elfoglalásával is fenyegetőztek.

Ezzel Nagy-Britanniában 1500 fölé emelkedett az év első kilenc hónapjában letartóztatott, magukat klímavédőknek nevező rendbontók száma.

Az Extinction Rebelliont 2018 októberében alapították, és egyetlen év alatt a világ legnagyobb civil engedetlenségi mozgalmává nőtte ki magát: jelenleg 45 országban 650 csoportja aktív.

Az XR első számú célcsoportjában, a könnyen befolyásolható iskolás gyerekek körében legnépszerűbb közösségi médiában, az Instagramon közel félmillió követőjük van.

Ez, valamint a világ városaiban mozgósított, olykor ezer főnél is nagyobb tömeg koordinálása aligha lenne elképzelhető stabil anyagi hátteret nyújtó, tehetős támogatók nélkül.

Utóbbiak

a saját későbbi hasznukat szem előtt tartva bőkezűen invesztálnak az XR-hez hasonló, anarchiát keltő, rendszerellenes tömegmozgalmakba.

Forrás: V4NA

A zöld ideát promotáló NGO-k többségéhez hasonlóan az XR is egy olyan szervezet, amelyet a londoni City oligarchái – köztük

a milliárdos Soros Györgyhöz kötődő Tides Alapítvány, vagy a Furka nevű svájci vagyonkezelő társaság tulajdonosa, Alasdair Breach – eddig több százezer euró értékű adománnyal támogattak.

De egy rejtett finnországi internetszerveren fellelhető adatok alapján az XR támogatói között van

a Rockefeller Testvérek Alap támogatását élvező Európai Klíma Alapítvány, a Greenpeace,

vagy a Sir Christopher Hohn brit milliárdos által alapított Gyermekbefektetési Alapítvány (CIFF) is, amely eddig 110 ezer euróval járult hozzá az Extinction Rebellion felforgató tevékenységéhez.

Elgondolkodtató ez egy olyan NGO esetében, amelynek deklarált célja az anarchia.

Forrás: V4NA

"Struktúrát, közösséget, valamint próba-prototípusokat felépíteni a nyugati típusú <> rendszerének közelgő összeomlását szem előtt tartva, amely a tetőző válság miatt immár elkerülhetetlennek tekinthető" – áll az XR az alapító okiratában, amely szintén elérhető az említett finnországi szerveren.

Az alapító okirat egyik szerzője és a mozgalom társalapítója az a Gail Bradbrook, aki

semmi kivetnivalót nem lát a tudatmódosító szerek használatában.

Elmondása szerint

- számolt be az Australian Alert Service független hírportál.

Az XR brit főkolomposa Costa Ricában ismerkedett meg a helyi indiánok által használt hallucinogének – például az úgynevezett "varázsgombában" található vegyület, a pszilocibin és az ayahuasca növény – tudatmódosító hatásaival.

– jelentette ki Bradbrook augusztusban, egy londoni pszichedelikus konferencián.