Saját otthonában vertek agyon egy háromgyerekes anyát Angliában

2019.10.09. 20:00

Nagy erőkkel keresi a rendőrség annak a háromgyerekes anyának a gyilkosát, akinek holttestét saját lakásában találtak meg az angliai Leicestershire-ben.

A 30-as éveiben járó, Srí-Lanka-i származású asszonyt halálra verték. Úgy tudni, hogy a nő három gyereke a lakásban voltak a szörnyű gyilkosság idején, de ezt a rendőrség nem erősítette meg - írja a Leicestershire Live

A rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta, hogy a nyomozás még kezdeti szakaszban van, egyelőre még nyomokat gyűjtenek be. A lakosságot pedig arra kérték, hogy ha bármit tudnak az ügyről, jelentkezzenek. Mint mondta, bármilyen apró nyom fontos lehet, ezért azokat jelentkezését is várják, akik autóval a helyszín közelében jártak, és van fedélzeti kamerájuk a kocsiban, illetve, akik reggel munkába indultak, esetleg gyereküket vitték óvodába, iskolába. 


A meggyilkolt nő barátai szerint nagyon jó anya volt.

Egyikük arról beszélt a lapnak, hogy két idősebb fia az előző kapcsolatából született, míg kislánya a mostani barátjától.

Ő még csak három éves, a fiúk pedig 7 és 9 év közöttiek.