Rendőrök adatait tartotta adathordozókon otthon a négy kollégáját halálra késelő muszlim férfi

Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo is beszámolt, az iszlám vallásra áttért Mickaël Harpon múlt hét csütörtökön négy kollégáját késelte halálra a párizsi rendőr-főkapitányságon. A támadó lakásán tartott házkutatás során a rendőrök több pendrive-ot is találtak, amelyeken lefejezéseket bemutató iszlamista videók, és a kapitányság dolgozóinak adatai és elérhetőségei voltak. Lehet, hogy azok kiszivárogtak, és akár terroristák kezébe is kerülhettek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A pendrive-ok tartalma újabb bizonyíték arra a feltevésre, miszerint

a muszlim késes támadó, Mickaël Harpon radikalizálódott.

A nyomozók most azt vizsgálják, hogy miért tárolta a hírszerzésnél dolgozó Harpon a többi rendőr adatait, és hogy kiadta-e azokat bárkinek.

Az ügyben megszólalt Yves Lefebre, az Unité SGP szakszervezet főtitkára, aki szerint

Noam Anouar, a VIGI rendőrszakszervezet képviselője egyenesen Pandora szelencéjének nevezte a pendrive-ot,

amelynek adatait a támadó valószínűleg kiadta egy terrorista szervezetnek.

A központi hírszerzés mintegy 1000 dolgozója attól tart, hogy a terroristák célpontjává válnak.

Külön érdekesség egyébként, hogy a fényes nappal négy rendőrt hidegvérrel lemészároló Harponnak 2020-ig érvényes nemzetbiztonsági státusza volt, vagyis speciális védelem alatt állt.