Genovai hídomlás: helyére emelték az új autópályahíd első szakaszát

Genova, 2019. október 1. Elhelyezik a 2018-ban összeomlott Morandi híd helyett épülő új átkelő első szelvényét Genovában 2019. október 1-jén. Az egy évvel ezelőtti, 2018. augusztus 14-i hídomlásban 43 ember életét vesztette. MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro
Vágólapra másolva!
Helyére emelték kedden a tavaly leomlott genovai Morandi híd helyett épülő új autópályahíd első szakaszát.
Vágólapra másolva!

Az 50 méteres, 500 tonnás acélszerkezetet két óriásdaru emelte a Polcevera-völgy fölé, hogy ráhelyezzék az újonnan megépített pillérekre. Guiseppe Conte olasz kormányfő Genova feltámadásának nevezte az új hidat, amely bánatból és fájdalomból született. Elmondta, hogy az északnyugat-olaszországi városban tett látogatása során találkozik az áldozatok hozzátartozóival is.

Az 1960-as években tervezett Morandi híd 2018. augusztus 14-én omlott össze viharos időben, több gépkocsi is a mélybe zuhant. A szerencsétlenségben, amelynek oka továbbra is tisztázásra vár,

43 ember halt meg.

A keddi művelet délelőtt tíz óra tájban kezdődött, Genova polgármestere, Marco Bucci és az új hidat tervező Renzo Piano sztárépítész, valamint a hidat építő cégek vezetői jelenlétében egy piros gomb megnyomásával, amint a sziréna felhangzott.

- mondta a genovai születésű Piano.

Elhelyezik a 2018-ban összeomlott Morandi híd helyett épülő új átkelő első szelvényét Genovában 2019. október 1-jén Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

Az 1067 méter hosszú vasbeton híd összesen 18 pilléren nyugszik majd, és 43 lámpa világítja meg, a tavalyi hídomlás áldozatainak emlékére.

A hatóságok reményei szerint 2020 első félévében készül el.

Az alapkövet január 25-én helyezték el. A kereskedelmi, idegenforgalmi és közlekedési szempontból stratégiai fontosságú Morandi híd leomlásával Genova elveszítette fő útvonalát, amely összekötötte a belvárost a kikötővel, valamint a Franciaországba és más olasz városokba vezető autópályákkal.
A Benetton család tulajdonában lévő Autostade autópálya-üzemeltető vállalat ellen bűnvádi eljárás indult hanyag karbantartás vádjával. Mintegy 80 ember ellen indult vizsgálat.

Két héttel ezelőtt az Austostrade egyik leányvállalata, az Atlantia vezérigazgatója, Giovanni Castellucci lemondott, feltehetően a híd katasztrófája miatt.

Castellucci, aki ellen szintén vizsgálat folyik, tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Az Atlantia bőkezű végkielégítést - több mint 13 millió eurót - fizetett ki részére.