V4NA: betiltaná a körülmetélést Svédországban a Centrum Párt

Vágólapra másolva!
A fiatal fiúk körülmetélésének betiltása mellett döntött karlsbadi kongresszusán a svéd Centrum Párt, amelynek elnöke, Annie Lööf 2019 tavaszán - teljesen alaptalanul - antiszemitizmussal vádolta meg a magyar kormányt. A svédországi zsidó és muszlim migráns közösség hevesen tiltakozik a döntés ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A svédországi Karlsbadban tartott kongresszusán határozott úgy a Centrumpárt küldöttgyűlése: a jövőben azon fognak dolgozni, hogy

Svédországban tilos a fiatal nők nemi szervének szakrális csonkítása és most a kormánypártokat kívülről támogató Centrum Párt arra törekszik, hogy ezt a joggyakorlatot vezessék be a fiatal férfiak esetében is.

A svédországi muszlim és zsidó közösség is heves tiltakozással fogadta a Centrum Párt döntését.

„Nagyon meglepett és nagyon feldúlt" - reagált elsőként Aaron Verständig, a Svédországi Zsidó Központi Tanács elnöke.

- javasolta a zsidó szervezet feje, aki szerint azok, akik ezt akarják elérni, vélhetően iszlamofób vagy antiszemita okok miatt ágálnak a körülmetélés gyakorlata ellen.

A helyzetet bonyolítja, hogy éppen a Centrum Párt elnöke, Annie Lööf kelt ki „antiszemitizmust" kiáltva 2019 tavaszán a magyar kormány ellen.

Annie Lööf Forrás: V4NA

A Centrum Párt elnöke most azzal magyarázkodik, hogy

a párt közgyűlése az elnökség akarata ellenére erőltette át a körülmetélés tiltásáról szóló programpontot,

holott a svéd parlament, a Riksdag 2007/2008-as ülésszakában ő maga is tett erre vonatkozó javaslatot.

A Staffan Danielssonnal közösen (Lööf még leánykori nevén Annie Johanssonként szignálta) jegyzett előterjesztésben úgy fogalmaznak: „Noha a férfiak körülmetélése orvosilag kisebb jelentőségű, mint a női nemi szervek megcsonkítása, ez nem azt jelenti, hogy az ő esetükben kisebb lenne a személyi integritás megsértése". Erősen kifogásolható, hogy a születés után és a nagykorúság elérése előtt a szülők dönthetnek arról, hogyan változtassák meg egy másik ember testét."

Lööfék akkori beadványa szerint – amit a Riksdag elutasított –

Ennek ellenére most Annie Lööf úgy nyilatkozik: azóta megbánta véleményét, nem értett egyet a most elfogadott javaslattal, és ebből nem fognak előterjesztést készíteni, hanem megvizsgálják, hogyan kezeljék a tagság döntését.

Amennyiben így van, akkor viszont az a kérdés is felmerül, vajon milyen alapon írja felül a pártelnökség a tagság kinyilvánított akaratát.