Szijjártó Péter: El kell kerülni, hogy a víz miatti konfliktusok biztonsági fenyegetést jelentsenek a világra

SZIJJÁRTÓ Péter; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatása New Yorkban
New York, 2019. szeptember 23. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Magánszektor bevonása a fentartható fejlődési célok (SDG-k) elérését szolgáló innovatív megoldásokba című panelbeszélgetésen, az ENSZ-közgyűlés kísérőrendezvényeként tartott konferencián New Yorkban, az ENSZ székházában 2019. szeptember 23-án. MTI/KKM/Burger Zsolt
Vágólapra másolva!
A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a világra - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának vízgazdálkodással foglalkozó kísérőrendezvényén szerdán.
Vágólapra másolva!

Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a víz kulcsszerepet játszik a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, ezért

a nemzetközi diplomáciának nagyobb figyelmet kellene szentelnie a vízforrások békés elosztásának,

illetve a világ vízbázisait fenyegető jelenségek elleni küzdelemnek - mondta Szijjártó Péter, majd hozzátette, Magyarország kiemelten kezeli a vízdiplomáciát, és az ENSZ keretein belül egyértelmű elismerés övezi azt a teljesítményét, amelyet az ENSZ vízügyi egyezményének hároméves magyar elnöksége során nyújtott.
Hazánk szorgalmazza, hogy minél több ország csatlakozzon ehhez az egyezményhez, és ratifikálja is - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2019. szeptember 23-án New Yorkban. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 2,5 milliárd ember él vízhiányos területeken. Ez a világ népességének 36 százaléka, ráadásul a világ GDP-jének egyötödét ezeken a területeken élő emberek állítják elő. A jelenlegi előrejelzések szerint

2050-re már 4,8 milliárd ember fog vízhiányos területen élni.

A világon 280 folyó és 600 olyan vízbázis van, amely országhatárokon átnyúlik, a világ népességének 40 százaléka ilyen területen él.

Utalt a külgazdasági és külügyminiszter arra is, hogy az

idén rendezik meg a harmadik budapesti Víz Világtalálkozót,

amelyek közül az első - 2013-ban - nagy szerepet játszott abban, hogy a fenntartható növekedési keretrendszerben a víz kérdésköre önálló célkitűzésként jelenjen meg. Az október 1 5. é s 1 7. közötti világtalálkozón a döntéshozók, a gazdasági és pénzügyi szektor képviselői, valamint a tudományos életből érkezett vezetők a tervek szerint arról is vitáznak, hogy milyen globális megoldási lehetőségek vezetnek a biztonságos vízellátáshoz.