Egyedül hagyták otthon a gyerekeket, majdnem halálos tragédia lett a vége

Vágólapra másolva!
Letartóztattak két floridai nőt, miután egyedül hagytak öt gyereket egy lakásban. A lakásban egy négyéves lány hozzávágott egy kést kilencéves bátyjához. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Vágólapra másolva!

Az eset múlt pénteken történt. A gyerekek egyedül voltak a lakásban,

a kislány hozzávágott egy kést a TV-hez, azonban amikor az onnan visszapattant, eltalálta testvére fejét.

A fiút még aznap kórházba vitték, ahol ellátták a sebét. A rendőrök azt mondják, a gyerek megúszta könnyebb sérülésekkel, és azóta jól van.

A fiú 8 éves öccse szaladt át a szomszédtól segítséget kérni:

- mondta a szomszédasszony, aki azonnal hívta a rendőröket és a mentőket.

Összesen öt gyereket hagytak felügyelet nélkül magára. A kilencéves, megsérült fiú volt a legidősebb, legkisebb testvérük alig hároméves.

A gyerekek nagyanyja elmondta a rendőröknek, hogy a 30 éves lánya aznap dolgozott, ő pedig érte ment, hogy kocsival elhozza a munkahelyéről.

A rendőrök szerint

az anya tisztában volt azzal, hogy gyerekei egyedül vannak a lakásban, mégsem tett semmit,

még csak a szomszédot sem hívta át felügyelni rájuk. A rendőrök ezért

mindkét asszonyt letartóztatták kiskorúak elhanyagolása miatt.

A rendőrök, akik a lakásban jártak, elmondták, hogy az

elhanyagolás valószínűleg nem egyszeri alkalom volt a családnál: a gyerekek láthatóan piszkosak, fésületlenek voltak, bőrük tele elfertőződött rovarcsípésekkel.

A lakásban siralmas körülmények voltak, emberi életre alkalmatlan volt az egész környezet.

A rendőrök még vizsgálják az ügyet, az öt gyereket a helyi gyerekjóléti szolgálat munkatársai vették gondozásba - írja a Foxnews.com.