Hároméves gyerek halt meg Texasban, szülei otthagyták az autóban

Texas, San Antonio, autóban hagyott gyerek
Vágólapra másolva!
Meghalt egy hároméves gyerek Texas államban szombaton, miután szülei véletlenül bent hagyták őt felforrósodott autójukban. Idén ez már a negyvenharmadik eset az államokban. A nevelési szakértő szerint a szülők egyszerűen megfeledkeznek gyerekükről más elfoglaltságaik miatt.
Vágólapra másolva!

A család éppen a nagyobbik, hatéves gyerekük tee ball játékáról (a baseball-hoz hasonló sport gyerekeknek) érkezett haza San Antonioban, amikor

bementek házukba anélkül, hogy a kisebb gyereküket is vitték volna.

A szülők aztán észrevették, hogy a háromévest kint hagyták, de amikor kimentek hozzá, a gyerek már eszméletlen volt.

Azonnal kihúzták a gyereket az autóból, és megkezdték az újraélesztést, de erőfeszítésük sikertelen maradt.

A rendőrség részéről Jesse Salame szólalt meg, aki borzalmas tragédiának írta le az esetet, hozzátéve, hogy

mindkét szülő azt hitte, hogy a másik kivette a gyereket az autóból.

A hőmérséklet szombaton a városban elérte a közel 34 fokot.

A Kids and Cars nonprofit szervezet - amely az ilyen haláleseteket jegyzi fel - szerint a szóban forgó kisgyerek halála a 43. eset ebben az évben, illetve a hatodik Texasban - olvasható a Fox News oldalán.

Dr. Rosina McAlpine nevelési szakértő szerint ezen esetekben gyakran fordul elő, hogy a szülők munkába vagy találkozóra sietnek, vagy más kötelezettségüknek kell eleget tenni, és elfelejtik, hogy gyereküket nem adták be napközibe vagy iskolába. Hozzátette, hogy később sokkos állapotban eszükbe jut, de akkor más késő.

A szülők egy része felváltva viszi a gyereket napközibe, majd esetleg elfelejti, hogy neki kellett volna érte menni. McAlpine szerint néhány gondozó tudatosan hagyja a gyereket bent a kocsiban, miközben alszik, mert nem akarja megzavarni,

abban a reményben, hogy visszajön, mielőtt a gyerek felébredne.

Azok, akik a gyereküket az autóban hagyják, nem is értik, hogy milyen veszélynek teszik ki őket, és

nem veszik figyelembe, hogy egy autó milyen gyorsan fel tud melegedni.

Egy autó belső hőmérséklete nagyon gyorsan emelkedhet, főleg az első harminc percben, és akár 10 fokkal is meghaladhatja a külső hőmérsékletet.