Bomba robbant egy buszban, tizenketten meghaltak

Vágólapra másolva!
Autóbuszba rejtett robbanószerkezet végzett tucatnyi utassal Irakban - adta hírül pénteken az iraki belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A merénylet az arab ország középső részén, Karbala tartomány határának közelében történt nem sokkal egy ellenőrzési pont előtt.

A robbanásnak a 12 halotton kívül két sebesültje is van.


Elkövetőként még semmilyen szervezet nem jelentkezett.

A dpa német hírügynökség megjegyzi, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet rendszeresen követ el merényleteket Irakban azután is, hogy lényegében felszámolták uralmát azokon a jókora területeken, amelyeket 2014-ben igen gyorsan elfoglalt.