Folytatódik a bevándorláspárti hisztéria az európai életmód védelméért felelős biztos miatt

Vágólapra másolva!
Egyre erősödnek a bevándorláspárti, baloldali, liberális és zöld tiltakozó hangok Brüsszelben az „európai életmód védelméért" felelős európai bizottsági tárca elnevezése miatt. A migránspártiak az elnevezés mielőbbi megváltoztatását akarják kikényszeríteni Ursula von der Leyen új bizottsági elnöktől. Természetesen a nemzetközi bevándorláspárti baloldali magyarországi fiókszervezetinek sem tetszik az „európai életmód védelméért" megnevezés.
Vágólapra másolva!

Az „európai életmód védelméért" felelős portfólióhoz tartozik a korunk legfőbb problémáját jelentő migráció ügye is.

Migránsok Európában. A kép illusztráció Forrás: Origo

Ezzel összefüggésben számos baloldali, liberális, illetve zöld európai parlamenti (EP-) képviselő, jelentős részben Soros György által finanszírozott áljogvédő szervezet (mint például a Human Rights Watch, az Amnesty International) és több nyugati tagállam kormánya szerint

az elnevezés elfogadhatatlan, ugyanis véleményük alapján az „szélsőjobboldali" retorikát idéz, azt sugallva, hogy a migránsok fenyegetést jelentenének a kontinens kultúrájára.

Mondani sem kell, hogy ezen a véleményen van az Európai Bizottság bukott elnöke, Jean-Claude Juncker is.

Jean-Claude Juncker Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Erről a következőképpen nyilatkozott az európai adófizetők pénzéből kitömött, de egy egyiptomi oligarcha többségi tulajdonában álló, bevándorláspárti Euronewsnak: „Nem tetszik a gondolat, hogy az európai életmód ellentétes lenne a bevándorlással. A messziről érkezők befogadása része az európai életmódnak, amely az energiák és a tehetségek egyesítését, mások tiszteletét jelenti, függetlenül a bőrszíntől és a származástól".

Juncker hozzátette, hogy szerinte az elnevezés nem felel meg a tárcát megkapó, korábban a brüsszeli testület vezető szóvivőjeként dolgozó, egyébként néppárti (EPP) görög biztosjelölt, Margarítisz Szkínász értékrendjének sem.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke

a kérdéses portfólió alá számos területet sorolt a munkaerőpiactól, az oktatástól és a sporttól a migráción és a menedékjogon keresztül egészen a biztonsági unióig.

Ursula von der Leyen Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Bulgarian Prime Ministry / Hando

A bevándorlás más kérdései, például a határellenőrzés azonban a belügyi biztoshoz tartoznak majd.

A belügy biztosjelölt a svéd szociáldemokrata politikus, Ylva Johansson. Johansson szeptember 10-ig hazájában munkaügyi miniszter volt.

Magától értetődően

az EP bevándorláspárti, szociáldemokrata, liberális és zöld frakciója elfogadhatatlannak tartja az elnevezést,

ezért levélben kívánják sürgetni annak megváltoztatását.

„Jobb javaslatot kell bemutatnia Von der Leyennek, amikor jövő héten részt vesz az EP házbizottságaként működő Elnökök Értekezletén" - közölte a belga Philippe Lamberts, a zöldpárti frakció társelnöke.

David Sassoli, az EP olasz szocialista elnöke megerősítette, hogy meghívta Von der Leyent a jövő csütörtöki ülésre, mondván, „talán elsiettek bizonyos furcsa és bizarr megnevezéseket".

A bevándorláspárti, liberális francia kormány szóvivője, a szenegáli migráns hátterű Sibeth Ndiaye pedig úgy vélekedett, hogy az elnevezés „kérdéseket vet fel", kiemelve, ő nem ezt választotta volna.

A megválasztott bizottsági elnök szóvivője, Mina Andrejeva viszont arról számolt be, hogy

A májusi európai parlamenti választások nyomán megújítandó Európai Bizottság biztosjelöltjeinek meghallgatása egyébként szeptember végén kezdődik meg az EP illetékes szakbizottságaiban, a testület végleges összetételét tükröző listáról pedig várhatólag októberben szavaz a képviselőtestület.

Végül pedig az EU-országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.

Nem tetszik a magyar és az európai bevándorláspárti politikusoknak az új biztosi tárca elnevezése

Ahogy az Origo arról beszámolt, Karácsony Gergely alkalmatlan budapesti főpolgármester-jelölt egyik táskahordozója, Jávor Benedek bukott EP-képviselő, a nullaszázalékos Párbeszéd politikusa az ATV-n közölte, hogy számára az „európai életmód védelméért" felelős portfólió megnevezése teljes mértékben elfogadhatatlan, de azt már nem indokolta meg, hogy miért nem tetszik neki.

Jávor Benedek Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A bevándorláspárti, sorosista politikusnak a feltételezéseink alapján

azzal van problémája, hogy Ursula von der Leyen hatékonyabban lépne fel az illegális migrációval szemben, mint elődje,

de ezzel kapcsolatban a nyilatkozatából semmi konkrétumot nem tudhattunk meg.

A Magyarországot és a magyar embereket rendszeresen gyalázó, szélsőségesen bevándorláspárti Sophie in 't Veld, holland liberális EP-képviselő is elutasítja az elnevezést.

A Sorossal szoros szövetségben álló politikus szerint teljesen groteszk az új tárca elnevezése, mivel – véleménye alapján - ez európai életformát senkitől sem kell megvédeni.

Soros legjelentősebb fiókszervezetei, a Human Right Watch és az Amnesty International egyenesen azon siránkoztak, hogy

Balliberális „elemzők" is azt emelték ki a nyugati sajtóban, hogy ezzel

az új Európai Bizottság gyakorlatilag elfogadta a magyar és a lengyel kormány azon véleményét, hogy a tömeges illegális migráció veszélyezteti az európai kultúrát.

Amennyiben ez így van, akkor ez Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökök győzelmének tekinthető.