Meghalt egy 82 éves férfi egy spanyol bikafuttatáson

Pamplona, 2019. július 13. A bikák előtt futnak férfiak a San Fermín fesztiválon Pamplonában 2019. július 13-án. A spanyol város védőszentjének tiszteletére 1591 óta évente megrendezett kilencnapos fiesta egyik fő attrakciója a reggelenkénti bikafuttatás, amelynek során férfiak százai teszik próbára bátorságukat azzal, hogy az arénába hajtott állatok előtt végigszaladnak Pamplona utcáin. MTI/EPA/Jesus Diges
Vágólapra másolva!
Belehalt a sérüléseibe az a 82 éves férfi, akit felöklelt egy bika egy hagyományos spanyolországi bikafuttatáson. Az elmúlt két hétben ő már a második halálos áldozat.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy 82 éves férfi egy bikafutatáson a spanyolországi Horche városában - írja a The Guardian. Ő már a második halálos áldozat az elmúlt két hétben.

A helyi hatóságok beszámolója szerint a férfi csak nézőként vett részt a Madridtól 60 kilométerre fekvő város bikafuttatásán, amit kedden és szerdán rendeznek meg a szokásos nyári fesztivál keretében.

A férfit a gyomrán és a combján sebesítette meg az állat,

mentővel szállították a közeli kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét.

Két halálos áldozat két hét alatt

Spanyolországban több városban is szerveznek hasonló bikafuttatást nyaranta a városok védőszentjeinek tiszteletére tartott fesztiválok keretében.

A leghíresebb ezek közül Pamlónában megrendezett San Fermín fesztivál,

amelyen több ezer látogató vesz részt.

A bikák előtt futnak férfiak a San Fermín fesztiválon Pamplonában július 13-án. A spanyol város védőszentjének tiszteletére 1591 óta évente megrendezett kilencnapos fiesta egyik fő attrakciója a reggelenkénti bikafuttatás, amelynek során férfiak százai teszik próbára bátorságukat azzal, hogy az arénába hajtott állatok előtt végigszaladnak Pamplona utcáin Forrás: MTI/EPA/Jesus Diges

Az elmúlt két hétben ez már a második halálos baleset a hagyományos bikafutatásokon: augusztus 29-én egy 62 éves férfit öklelt fel egy bika Cuéllarben.