Szijjártó Péter: Közép-Európa lett az európai növekedés motorja

BUDAI Gyula; MAAS, Heiko; SZIJJÁRTÓ Péter
Berlin, 2019. szeptember 10. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b3) köszönti Heiko Maas német külügyminiszter Berlinben, a külügyminisztérium épületében 2019. szeptember 10-én. A háttérben Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa (b2). MTI/KKM/Burger Zsolt
Vágólapra másolva!
Közép-Európa és Németország együttműködése alapvetően határozza meg az EU jövőjét - jelentette ki Szijjártó Péter Berlinben a határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott Német-Magyar Fórumon.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter szerint harminc éve bizonyítottuk, hogy ha magyarok és németek közösen cselekszenek és egymásra találnak, akkor az jó egész Európának.

- mondta a miniszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b3) köszönti Heiko Maas német külügyminiszter Berlinben, a külügyminisztérium épületében Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt

A közép-európai nemzetek EU-csatlakozásával Európa békésebb, erősebb és gazdagabb lett, mint volt,

- fejtette ki a miniszter, aki szerint a német és a közép-európai együttműködés alapvetően meghatározza az Európai Unió versenyképességét és az EU jövőben elfoglalt pozícióját a világban.

A miniszter szerint

Szijjártó Péter szólt arról is: az Európai Unióban elsőbbséget kell adni a keresztény kultúrának, hiszen Európát keresztény alapokra, értékekre építették.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetet: "Mi közép-európaiak - miután kiharcoltuk a szabadságunkat, levetettük a kommunista diktatúrák rabigáját - 1991-ben életre hívtuk a V4-ek szövetségét, hogy együtt küzdjünk a diktatúra maradványainak felszámolásában és erősítsük egymást az euroatlanti integráció gazdasági és politikai folyamatában. Immár 20 esztendeje annak, hogy 1999-ben Magyarország, Lengyelország és Csehország a NATO teljes jogú tagjává vált, Szlovákia 2004-ben csatlakozott".

Történelmi kihívások

"Most a világpolitika változásokon megy keresztül, a világgazdaságban feszültségek vannak, az EU körüli térség folyamatos biztonsági fenyegetettséggel küzd, történelmi kihívások vesznek körbe minket politikailag, gazdaságilag és biztonsági szempontból. Készen állunk, hogy részt vegyünk a közös válaszok megtalálásában, hogy az EU újra erős legyen" - folytatta Szijjártó.

hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy Magyarország 30 millió euró értékű segélyprogramot indít a közel-keleti keresztények támogatására, a német vöröskereszttel közösen segély- és újjáépítési projekteket valósít meg Libanonban, Szíriában és Irakban."Mi magyarok hiszünk abban, hogy Európa csak akkor lehet erős, ha az őt alkotó nemzetek is erősek. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország az EU egyik legrégebbi állama, kultúránk és nyelvünk egyedülálló a kontinensen" - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta: az Európai Uniónak újra a világgazdaság vezető szereplőjévé kell válnia. Hozzátette, büszkék arra, hogy az EU sereghajtóiból az EU egyik éllovasává lett Magyarország, ami "a magyar emberek szorgalmának és erőfeszítésének köszönhető". Elmondta, büszkék a magyar-német gazdasági kapcsolatokra is, 6000 német vállalat van jelen az országban, amelyek 300 ezer magyar embernek adnak munkát.