Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki

Vágólapra másolva!
Észak-Korea két újabb rakétát lőtt ki az ország nyugati részéből keleti irányba - jelentette kedd reggel a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai hadsereg vezérkarának tájékoztatása szerint két kilövést észleltek a kommunista ország nyugati részén található Dél-Phjongan tartományban, és mindkét rakétát a Japán-tenger irányába lőtték ki. A szöuli hadvezetés a rakéták lehetséges típusáról, hatótávolságáról és repülési magasságáról nem közölt részleteket.

A kommunista ország előző nap ünnepelte megalapításának évfordulóját, pár órával a kilövések előtt pedig közölték, hogy szeptember végén kész folytatni a leszerelési tárgyalásokat az Egyesült Államokkal.

A keddi immár a nyolcadik rakétakilövés amióta Kim Dzsongun észak-korai diktátor és Donald Trump amerikai elnök júniusban a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben találkozott egymással. Akkor abban állapodtak meg, hogy folytatódnak a tárgyalások, miután a két vezető februári, hanoi csúcstalálkozója megállapodás nélkül szakadt félbe.