Agyonlőtték azt a tinédzsert Groznijban, aki rendőrökre nyitott tüzet

Vágólapra másolva!
Agyonlőtték a rendőrök azt a tizenéves fiút, aki közlekedési rendőrökre nyitott tüzet az oroszországi Groznijban.
Vágólapra másolva!

Közlekedési rendőrökre lőtt rá egy tizenéves fiú egy gépjárműből Groznijban,

a rendőrök a tüzet viszonozták, és megölték a támadót

- közölte hétfőn az orosz belügyminisztérium csecsenföldi részlegének sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a rendőrök egy bejelentés alapján próbálták meg megállítani a 2001-es születésű, csecsen Uszman Azijevet, aki a Ford típusú gépkocsiból pisztollyal rájuk lőtt.

Az incidens körülményeit vizsgálják.

A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy az ügy összefüggésben áll-e a terrorizmussal.

Tavaly augusztusban Csecsenföldön fiatalkorúak fegyveres támadások sorozatát hajtották végre rendőrök ellen. A támadásokban a rendfenntartó erők egy tagja, valamint öt elkövető életét vesztette. Az akkori támadássorozatot magára vállalta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet.