V4NA: Kártérítést vár a svéd államtól egy dzsihadista

Terrorista
Vágólapra másolva!
Kártérítést követel egy Svédországba visszatért dzsihadista, amiért a svéd állam nem fizette neki a szociális segélyt, amíg Nagy-Britanniában előzetes letartóztatásban tartották - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Kártérítést követel a svéd államtól egy hazájába visszatért dzsihadista – mintegy 18 700 euró értékben.

Ez 6,1 millió forintnak megfelelő összeg.

A korábban Bherlin Gildóként ismert férfi szerint a svéd szociális segélyekkel foglalkozó ügynökség nem fizette ki a neki járó segélyt, amíg őrizetben volt az Egyesült Királyságban.

A férfi az elsők között volt, aki elhagyta Svédországot, hogy Szíriában csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

Gildóról képek is megjelentek a közösségi médiában, ahogy hullákkal fotózkodik és meggyalázza a keresztényeket.

Kártérítést követel a terrorista Forrás: V4NA

2014 őszétől kezdve aztán 2015 júniusáig brit őrizetben volt terrorizmus vádjával, végül azonban szabadon engedték, és visszatért Svédországba, ahol nevet változtatott. Most pedig azzal állt a svéd állam elé, hogy fizessék meg a neki járó segélyt, amiket nem kapott meg a brit őrizetben töltött idő alatt.

Svédországból az adatok szerint egyébként körülbelül háromszázan mentek el a Közel-Keletre, hogy ott terrorista csoportokhoz csatlakozzanak. Azóta azonban sokan visszatértek már, mert a svéd államnak rendkívül megengedő a politikája a visszatérő dzsihadistákkal szemben.