Törölközők és köntösök közül került elő Nagy-Britannia legnagyobb heroinfogása

heroinfogás Nagy-Britannia
Felixstowe, 2019. szeptember 4. A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) által 2019. szeptember 4-én közreadott kép Nagy-Britannia történetének legnagyobb heroin fogásáról Felixstowe-ban augusztus 30-án. A Gibraltar nevű konténerszállítón, törölközők és fürdőköpenyek közé rejtett 1.3 tonna tökéletes tisztaságú heroin értéke megközelíti a 120 millió fontot (43,5 milliárd forint). Az ügyben a hatóságok négy embert letartóztattak. MTI/EPA/NCA
Vágólapra másolva!
1,3 tonnányi heroint találtak a brit hatóságok egy konténerhajón törölközők és fürdőköpenyek közé rejtve. A kábítószer piaci értéke megközelíti a 120 millió fontot, vagyis 43,5 milliárd forintot, ez Nagy-Britannia történetének legnagyobb drogfogása. Az ügyben a hatóságok négy embert letartóztattak.
Vágólapra másolva!

A tökéletes tisztaságú heroin az MV Gibraltár nevű hajón lévő konténerből került elő, amely augusztus 30-án futott be Felixstowe kikötőjébe. A brit FBI-nak is nevezett Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) beszámolója szerint

a drogot fehérjeporként jelölt csomagokba töltötték és a konténerben lévő törölközők és köntösök közé rejtették.

Miután a hatóságok eltávolították a kábítószert, a konténert visszarakták a hajóra, mely folytatta útját és szeptember 1-jén kötött ki Antwerpenben.

A lefoglalt drog piaci értéke megközelíti a 120 millió fontot Forrás: MTI/EPA/NCA/-

A hajót már figyelték a holland és belga hatóságok is, így

mikor a bűnözök elkezdték kipakolni a remélt zsákmányt, a nyomozók lecsaptak rájuk,

és négy embert letartóztattak.

Négy embert tartóztattak le az üggyel kapcsolatban Forrás: MTI/EPA/NCA/-

Ez Nagy-Britannia eddigi legnagyobb heroinfogása, és

– mondta Matt Horne. Az NCA igazgatóhelyettese szerint biztosra vehető, hogy ennek az óriási mennyiségű kábítószernek egy jelentős részét a brit városok utcáin terítették volna.