Az Öt Csillag Mozgalom választói igent mondtak a baloldallal közös kormányra

Vágólapra másolva!
A résztvevők 79,3 százaléka igent mondott az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) közös kormányára, a megbízott miniszterelnök Giuseppe Conte vezetésével az M5S internetes portálján rendezett voksolásán kedden. Matteo Salvini ugyanakkor közösségi oldalán azt írta, "a bársonyszékek kormánya nem tart sokáig, nem tudnak örökre menekülni a választásoktól".
Vágólapra másolva!

Az internetes voksoláson több mint 79 ezren vettek részt. A szavazásra az M5S több mint 115 ezer regisztrált párttagja volt jogosult. Az eredményhirdetést kísérő sajtótájékoztatón Luigi Di Maio az M5S vezetője bejelentette, hogy a két párt készen áll a közös kormányzásra. Hangsúlyozta, hogy

az új kormány vezetésével megbízott Giuseppe Conte a következő órákban (valószínűleg szerdán) nyilvánosságra hozza a miniszterek névsorát.

Az M5S kedden interneten közölte a kormányprogram 26 pontos vázlatát is.Az eddigi hírek szerint Giuseppe Conte szerdán erősíti meg az államfőnek, hogy elfogadja a kormányalakítási megbízatást.

A kormány a héten teheti le esküjét, majd bizalmat kér a római parlamentben.

A Liga vezetője, Matteo Salvini, aki augusztus 7-én bejelentette, hogy nem tudja folytatni az M5S-szel való kormányzást, közösségi oldalán azt írta,