Többen meghaltak egy indiai vegyi gyárban történt robbanásban - videó

Vágólapra másolva!
Robbanás történt szombaton egy vegyi gyárban a nyugat-indiai Mahárástra államban. Legkevesebb 13 munkás meghalt, további 64 pedig megsérült - közölte a rendőrség. Az áldozatok száma ennél jóval magasabb is lehet, sokan ugyanis bennragadtak az égő gyárban. Ráadásul valószínűleg több holttestet még meg sem találtak.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok száma több is lehet, mert a különböző vallomások alapján 60-100 ember bennrekedtek az üzemben. A kimentett sérülteket kórházba vitték.

Az egyik regionális rendőrségi vezető elmondása szerint az áldozatok legtöbbje gyári munkás, de földművesek és környékbeliek is vannak közöttük.

- mondta, majd hozzátette, a robbanás okát még meg kell erősíteniük a helyszínelőknek.

Ami viszont biztos, hogy a robbanás olyan erejű volt, hogy megremegtette a közelben lévő lakóépületeket is, és utána hatalmas tűz volt az üzemben, amely Waghadi faluban van, 380 kilométerre Mumbaitól. És olyan hangosak voltak, hogy öt kilométeres körzetben lehetett hallani őket.

A tüzet helyi idő szerint kora délutánra sikerült ellenőrzés alá vonni.

A hasonló szerencsétlenségek és tűzesetek elég gyakoriak az indiai gyárakban, ahol a biztonsági előírásokat gyakran figyelmen kívül hagyják.

A hatóságok 500 ezer indiai rúpiás (több mint kétmillió forintos) kárpótlást jelentettek be a halálos áldozatok hozzátartozóinak.