A húszik ismét rakétákkal lőtték Szaúd-Arábiát

Vágólapra másolva!
A jemeni húszi síita lázadók vasárnap ballisztikus rakétákkal támadást hajtottak végre a szaúd-arábiai Dzsizán városa ellen, a Rijád vezette katonai koalíció az SPA szaúdi hírügynökség szerint hat lövedéket megsemmisített a levegőben.
Vágólapra másolva!

Korábban az Irán támogatását élvező jemeni lázadók szóvivője arról számolt be, hogy

a húszik tíz Badr-1 típusú ballisztikus rakétát lőttek ki a dzsizáni repülőtér ellen.

Az illetékes emellett azt állította, hogy a támadásban több tucat ember meghalt, és sokan megsebesültek. Mint mondta, a jemeni polgárháború kezdete óta nem hajtottak végre ilyen nagy szabású műveletet, amelyben ennyi közepes nagyságú ballisztikus fegyvert vetettek volna be.

- jelentette ki Turki al-Malki ezredes, a szaúdi vezetésű koalíció szóvivője.

Az elmúlt hónapokban az abhai és a dzsizáni reptér és más szaúdi létesítmények is többször váltak a húszik célpontjává.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború többnyire az Irán támogatását élvező húszik, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz - a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz - hű erők között. A háborúban - a sajtóban közölt összesítések szerint - emberek tízezrei haltak meg, milliók kerültek az éhhalál szélére.